Tudomány

Brutális merülési rekord dőlt meg

Cuvier-féle csőröscetek a kaliforniai partoknál majdnem három kilométer mélyre hatoltak, és csak 2 óra 17 perccel később bukkantak fel újra az óceán felszínén.

A tudósok a közepes méretű ceteket műholdas jeladóval látták el, így mérték meg, milyen lélegzetelállító teljesítményre képesek. Soha még senki sem dokumentálta, hogy tengeri emlős ilyen mélyre, ilyen hosszú időre merült volna – mondta Greg Schorr, a kutatás vezetője, Washington állam Cascadia kutatóközösségének munkatársa.

Sok teremtmény él ebben az óceáni mélységben, köztük a cetek elsődleges táplálékai, a tintahal és más mélytengeri halfajok. Nagy azonban a különbség köztük és a tengeri emlősök között: az utóbbiak csak a felszínen tudnak lélegzethez jutni – magyarázta Schorr.

Döbbenetes teljesítmény levegőt venni és bent tartani azt, amíg olyan mélységbe úsznak, ahol 250-szer nagyobb a nyomás, mint odafent. A Guinness-rekordok könyve adatai alapján ember legtovább 22 percig bírja ki a víz alatt egy levegővel. Természetesen ő sosem élné túl a csontokat összezúzó víznyomást, amely ebben a félelmetes mélységben várna rá.

A Cuvier-féle csőröscet a trópusoktól a hűvösebb vizekig sok mélytengeri régióban előfordul – a sarki vizeket azonban nem kedveli. Teste körülbelül hét méter hosszú, vaskos, kicsit a torpedóhoz hasonlít. Feje rövid csőrben végződik, szája felfelé görbül, ettől úgy tűnik, mintha mosolyogna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik