Tudomány

Számítógéppel és dublőrökkel helyettesítik Paul Walkert a Halálos iramban új részében

Bár a Universal már napokkal Paul Walker novemberi halála után megerősítette, hogy befejezik a Halálos iramban hetedik részét, eddig csak találgatni lehetett, hogy kiírják-e a filmből Paul Walkert vagy más utat választanak.

Bennfentes információk szerint a Universal négy Walkerhez hasonló felépítésű színészt vett fel, hogy helyettesítsék a még le nem forgatott jelenetekben, arcát és hangját pedig számítógépes animációval és hangeffektekkel fogják pótolni. Szóba került az is, hogy Paul Walker öccse szálljon be a forgatásba, de végül a négy dublőr mellett döntöttek. Walker tavaly november 30-án szenvedett halálos autóbalesetet barátja Porsche Carrera GT-jében, a forgatás akkor kb. a felénél tartott, egy időre természetesen le is állították, nemrég kezdték újra.

Felmerült, hogy a Walker alakította karaktert, Brian O’Connert kiírják a filmből, meghal vagy nyugdíjba megy, a forgatókönyvet már el is kezdték átírni, de a stúdió végül a helyettesítés mellett döntött. Walker eddig minden részben játszott a harmadik epizódot leszámítva.

A Halálos iramban filmsorozat az egyik legsikeresebb franchise, az új rész a tervek szerint jövő áprilisban kerül a mozikba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik