Tudomány

Zöld okosítás három egyetemen is

Új hulladékgazdálkodási, szennyvízkezelési és megújulóenergia-szakoktatási tananyagot dolgoz ki a Szent István Egyetem (SZIE), a Nyugat-Magyarországi Egyetem és a Nyíregyházi Főiskola konzorciuma. Az oktatási anyag 864 millió forintos uniós támogatásból valósul meg – tájékoztatta Gyuricza Csaba, a SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának dékánja.

A közös képzési anyagba a hazai tapasztalatokon és szakmai ismereteken túlmenően több jó külföldi gyakorlatot is beépítenek. A környezetmérnökök és mezőgazdasági mérnökök oktatásához készülő tananyagban szerepel egyebek mellett a biológiai hulladékkezelés, a hulladékokból készült termékek termőföldi hasznosítása és a biomassza-termelés is.

Gyuricza Csaba elmondta: a karon jött létre tavaly az országban először víz- és hulladékgazdálkodási tanszék, és szintén elsőként az országban Gödöllőn indult megújulóenergia-termelési és -hasznosítási felsőfokú szakirányú továbbképzés. Hozzátette: már folyamatban van a Debreceni Egyetemmel közösen indítandó, a megújuló energiát középpontba állító mesterképzés akkreditációja is.

A dékán beszámolt arról is, hogy a három felsőoktatási intézmény által alkotott konzorcium bevonja a tananyagfejlesztésbe és az oktatók képzésébe a gazdasági élet szereplőit is, így szakmai szervezetek és cégek leendő munkaadóként beleszólhatnak a jövő mérnökei képzésének tematikájába.

A teljes egészében uniós forrásból megvalósuló projekt 2013 tavaszán kezdődött, két évig tart, a magyar és angol nyelvű hagyományos tananyag mellett e-learning változat is készül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik