A farkasoknál erősebb a falkán belüli együttműködési készség, ezért követhetik élesebb figyelemmel a fajtársaik viselkedését – derült ki a Bécsi Állatorvosi Egyetem és a szintén ausztriai Ernstbrunni Farkaskutató Központ (WSC) tudósainak a PLoS One tudományos lapban közétett tanulmányából.
A kutatók azt szerették volna tisztázni, a kutya mintegy 15 ezer éves háziasítása hogyan hatott az állatok egymás közötti viselkedésére. Friderike Range és Virányi Zsófia, a WSC etológusai összesen 29 hathónapos kutya és farkas magatartását kutatták. A farkasokat ember nevelte, és falkában tartották őket. A vizsgált csoport 15 kutyából és 14 farkasokból állt.
Az összes állat végignézte, ahogy egy kiképzett kutya az eledeles fadobozt a szájával vagy a mancsával kinyitotta. Amikor egyedül kellett megoldaniuk a feladatot, kiderült, hogy a farkasok lényegesen jobb eredményt értek el, mint a kutyák. A demonstráció után minden farkas sikerrel nyitotta ki a dobozt, a 15 kutya közül csak négy.
Figyeltek
A farkasok igen pontosan megfigyelték, ami előttük zajlott, és a látottakat alkalmazni tudták a probléma megoldására – írta Range az egyetem közleményében. A farkasok gyakrabban használták a doboz kinyitására azt a módszert, amelyet közvetlenül előtte láttak. A feladatot sikerrel megoldó kutyák ezzel szemben inkább véletlenszerűen választottak a két lehetőség közül.
A teszteket körülbelül kilenc hónap múlva megismételték. Ki szerették volna zárni azt az eshetőséget, hogy a kutyák túl fiatalok voltak ehhez a kognitív teljesítményhez. A kutyáknál azonban idősebb korukban sem javultak az eredmények.
Azt is ki akarták zárni, hogy a farkasok egyszerűen jobb problémamegoldók, ezért megvizsgálták, hogyan nyitják ki dobozt anélkül, hogy előtte demonstrációt néztek volna végig. Ekkor sokkal kevesebb állat járt sikerrel. Nyilvánvaló, hogy a jó megoldáshoz a megfigyelés is hozzásegítette a farkasokat – állapították meg a tanulmányban.
Együttműködtek
A kutatók abból indultak ki, hogy az ember és a kutya közötti együttműködő viszony a farkasok egymás közti együttműködéséből származik. A kutyák a kooperáció velük született szociális készségét kiterjesztették az emberre, és elfogadták őt társukként – hangsúlyozta Range.
Ugyanez az osztrák-magyar kutatópáros három évvel ezelőtt azt mutatta ki, hogy a farkasok már 14 hónapos korukban képesek követni a távolba nyúló emberi tekintetet. A kutyák képtelenek voltak erre. Hathónaposan a farkasok már akadályon – alacsony falon – keresztül is követték az ember és a velük együtt tartott kutyák tekintetét. A 2011-es tanulmány a Science tudományos magazin hírportálján jelent meg.