Tudomány
Gorbacsov (Gorbacsov)

Gorbacsov áthágta a protokollt Thatchernél

Horváth Balázs
Horváth Balázs

hírszerkesztő. 2014. 01. 03. 09:07

Mihail Gorbacsov, még pártfőtitkársága előtt 1984 decemberében csak úgy betoppant Margaret Thatcher Downing Street 10. alatt található rezidenciájára, ahol nem találta a brit miniszterelnököt, aki Reagannek bevallotta, hogy megkedvelte az orosz politikust.

Korábban a témában:

A levéltár a 30 évre szóló titkosítás lejárta után tette közzé az 1984. december 20-án keltezett dokumentumot, amelyben arról értesítették az éppen Hongkongban tartózkodó Margaret Thatchert, hogy a szovjet politikus, aki később a Szovjetunió utolsó pártfőtitkára lett, bejelentés nélkül érkezett a rezidenciához.

Nem tudták mit kezdjenek vele

Thatcher négy nappal korábban a chequersi birtokán fogadta Gorbacsovot, ahol öt órán át tárgyalt vele, majd elragadtatott magánüzenetben tájékoztatta Ronald Reagan elnököt arról, hogy a vendége az az ember a Szovjetunióban, akivel a Nyugat tárgyalhat. Thatcher Gorbacsovról írt jellemzését is most ismertette a levéltár.

Gorbacsov és kísérete a távirat szerint éppen a szovjet követség felé hajtatott a brit parlamentből, amikor úgy döntött, hogy megáll az útba eső híres miniszterelnöki lakhelynél. Arról, hogy a szovjet vezető megközelíthesse a szigorúan őrzött Downing Streetet, egy – Gorbacsov mellé rendelt – brit biztonsági ügynök egyeztetett az ott posztoló rendőrrel.

A dokumentum szerint a rendőr erről a váratlan látogatóról nem értesítette a brit kormányfőnek a rezidencián tartózkodó munkatársait. Gorbacsov és kíséretének néhány tagja a bejárathoz ment, ahol egy másik rendőr bebocsátotta őket az előszobába. A jó kedélyű társaság tagjai a távirat szerint még azelőtt elhagyták a helyszínt, hogy a kormányfő valamelyik munkatársa beszélhetett volna velük.

“Tulajdonképpen eléggé megkedveltem őt”

A rezidencia alkalmazottaiban felmerült az az ötlet, hogy a miniszterelnök férje, Denis Thatcher kalauzolja körbe a szovjeteket a hivatalos helyiségeken, ám a brit külügyminisztérium ezt ellenezte. Magát Margaret Thatchert erről az elgondolásról így akkor nem tájékoztatták.

Mark Dunton, a brit levéltár szakértője szerint az eset rávilágított a Szovjetunió vezetését 1985-ben átvevő Gorbacsov önbizalmára és unortodox hozzáállására.

Thatcher – a leendő szovjet pártfőtitkárral Chequersben folytatott megbeszélése után – azt írta Reagannek, hogy Gorbacsov “viszonylag közvetlen és értelmes”.

“Megnyerő modorú és van benne báj és humor. Figyel arra, amit a másik mond. Könnyen beszél és – szemben a szovjet vezetők fárasztó szokásával – nem ragaszkodik az előre gyártott megfogalmazásokhoz… Tulajdonképpen eléggé megkedveltem őt” – írta a most publikussá vált üzenetében 1984-ben az amerikai elnöknek a brit kormányfő.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.