Tudomány

Kár volt fotózni az ünnepek alatt

digitális fényképezőgép (digitális fényképezőgép)
digitális fényképezőgép (digitális fényképezőgép)

Bár furának tűnhet, pszichológusok szerint jobban emlékszik, aki nem veszi kézbe a kamerát.

Olyan korban élünk, ahol minden készülék okos, jobb esetben nem egy, hanem egyből két lencsével rendelkezik, ráadásul a készített képet azonnal tovább tudja osztani a világhálóra. És ez alapvetően jó. Kivéve, hogy egy új tanulmány szerint jobban járunk, ha nem fotózunk, amennyiben valamit a saját memóriánkban szeretnénk eltárolni.

Bár a jelenség természetesen több tényezős, nagy vonalakban arról van szó, hogy jobban megragadnak azok a dolgok, amikre figyelmünk egészét tudjuk fordítani – míg nem meglepő módon kevésbé emlékezünk olyankor, ha figyelmünk megoszlik, mondjuk az esemény és annak fotografálása között. Ráadásul a fényképezéssel azt is jelezzük agyunknak, hogy nem kell túlhajtania magát, hiszen az eltárolni kívánt pillanat megvan, még ha csak digitálisan is.

Meg kell élni a pillanatot – legalábbis a kutatók szerint ez jelenthet megoldást. Ha pedig elengedhetetlen néhány fotó elkattintása, úgy mindenképp érdemes később tényleg átnézni az elkészített felvételeket és ismét átélni a pillanatot, hogy az emlék is rögzülni tudjon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik