Tudomány

Új utakon szállnak a darvak

darvak (darvak, )
darvak (darvak, )

Változtatnak a repülési útvonalaikon a darvak: egy részük új vidékek felett száll téli élőhelyére.

Azok a darvak, amelyek a balti és észak-európai régióból általában Magyarország felett szálltak Afrika felé, változtattak hagyományos útvonalukon: Bajorország vagy Olaszország felett repülnek át, azaz Észak vagy Dél felől kerülik meg az Alpok láncait, és Dél-Franciaországba tartanak – jelentette be a Német Madártani Egyesület (DDA).

Johannes Wahl münsteri madárkutató elmondta: az állatok valószínűleg Franciaországban csatlakoznak azokhoz a darumadarakhoz, amelyek Észak-Németországból Spanyolország felé vándorolnak. Ezt a változást már három éve tapasztalják. Feltehető, hogy a három évvel ezelőtti erős keleti szelek számlájára írható az útvonalmódosítás. Úgy tűnik, hogy a légáramlatok térítették el a darvakat megszokott útjukról nyugat felé.

Wahl szerint a madarak valószínűleg megszerették az új utat, mert az a réginél sokkal kevesebb veszélyt rejt, és Franciaországban vagy Spanyolországban is jól át tudnak telelni. Az útvonal módosításához vezető mechanizmusokat még kutatják – közölte a madárkutató. A becslések szerint minden évben körülbelül 300 ezer daru kel útra, hogy Nyugat-Európán átrepülve érjék el Franciaországot vagy Spanyolországot. Az Alpok irányából körülbelül tízezer daru csatlakozik még hozzájuk – fűzte hozzá a kutató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik