Tudomány

Bátran mobilozhat, nem fog lezuhanni

Európában is engedik a mobiltelefonok használatát a repülőkön, igaz, telefonálni még nem lehet velük. A repülőtársaságok évek óta tiltják az elektromos eszközök használatát, attól tartván, hogy megzavarják a gép műszereit. De, valójában, még soha senki nem bizonyította, hogy valóban megzavarják.

A mobiltelefonálást már a kilencvenes évek elején is tiltották, de nem csak azt, hanem általában minden olyan eszközt, amelynek valamilyen elektronikus sugárzása volt.

Az Amerikai Légügyi Hatóság azonban idén november elejétől engedélyezte a mobiltelefonok használatát a repülőgépeken. Nem kell kikapcsolni sem felszálláskor, sem landoláskor. Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség pedig úgy döntött: hamarosan Európában is használhatnak az utasok a levegőben mobilt vagy tabletet. A szakértő szerint: ideje volt már a tiltás feloldásának.

“Ha ez valóban annyira komoly veszélyt jelentene ma a repülésre, akkor ennél sokkal komolyabb ellenőrzéseket hajtanának végre. Például elvennék tőlem az eszközt. Kézbe vennék, megvizsgálnák, hogy tényleg ki van-e kapcsolva. Használnának zavaró eszközöket a repülőgépen, amelyek ezeknek az eszközöknek a használatát meggátolnák” – mondta a Hír24-nek Keleti Arthur az informatikai szakértő.

Egyelőre sem az Egyesült Államokban, sem pedig Európában nem lehet a repülőgépen mobilról telefonálni. Az eszközöket csupán repülő üzemmódban szabad használni. Szakértők szerint a légügyi hatóságok már dolgoznak azon a technológián, hogy miképp tudják biztonságossá tenni a fedélzeten a mobilozást és az internet használatát.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik