Ha pénzről van szó, az ember semmitől nem riad vissza. Főleg, ha állatok állnak az “ellenséges” oldalon, azonnal képes bevetni a legbrutálisabb módszereket. Azok úgysem reklamálnak…
Dél-Amerikában járunk, ahol a vérszopó denevérek három faja honos. Kettő kizárólag madarak vérével táplálkozik, míg a harmadik emlősöket csapol meg. E tulajdonsága tette az állattartók ellenségévé: nyálával veszettséget terjeszt. Embert csak a legritkább esetben szemel ki magának, a jószág elhullásából adódó évi 30 millió dolláros kárhoz viszont állítólag nagyban hozzájárul.
A farmerek és az egészségügyi hatóságok zsigeri válasza, hogy válogatás nélkül kezdték pusztítani a repülő emlősöket. Ha nincs denevér, nincs veszettség. Logikus, nem? Ezért hát évtizedek óta mérgeket helyeznek ki, és robbantásokkal tizedelik az állományt. A kis vámpírokat persze nem sikerült kiirtani, az állatvédők száját is befogó magyarázat tehát úgy szól, a pusztítás az állomány kordában tartása miatt indokolt.
Amikor azonban a tudósok is komolyan bekapcsolódtak a történetbe kiderült, hogy a veszettség az állomány nagyságától függetlenül ugyanúgy jelen van, az egy kolónián belüli fertőzött egyedek száma pedig nincs összefüggésben a csoport méretével. Magyarul bárhogy irtják is a denevéreket, annak nincs hatása a veszettség terjedésére.
Sőt. A rendszeresen pusztított közösségeken belül ugyan némileg visszaszorult a veszettség, ám ahol csak elszórtan irtottak, még nőtt is a beteg egyedek aránya. És ahogy az már lenni szokott, azok a kolóniák voltak a legegészségesebbek, amelyek valamilyen módon megúszták az emberi beavatkozást…
