Tudomány

Halálos veszélyt rejthet egy fürt szőlő

A fekete özvegy híre rettenetesebb, mint maga az állat, a brazil vándorpók mérge azonban halálos. A közös bennük, hogy mindkettőt hazavihetjük a zöldségestől.

 

Az elmúlt hetekben több család is szinte sokkot kapott, amikor otthon kivette a szatyorból a megvásárolt gyümölcsöt. Miután Amerikában a vörös szőlőből egy fekete özvegy mászott elő, az érintett szupermarket levette a gyümölcsöt a polcokról. Később négy amerikai államban történt ugyanez: a szőlővel érkező potyautas hatalmas riadalmat okozott.

A világsajtót is bejárta a brit Taylor család esete, akik banánt vásároltak Londonban. A gyümölcsről a világ legmérgezőbbnek ismert pókjai, 12 brazil vándorpók szaladt szerte szét. A banán a bölcsőjükkel indult útnak, épp a vásárlás idején kelhettek ki. Az ügy komolyságát mutatja, hogy a családnak azonnal el kellett hagynia a házat, amíg a szakértők össze nem fogdosták az összes ízeltlábút.

Mi folyik itt? Valóban életveszélyes lesz gyümölcsöt vásárolni a világ legfejlettebb országaiban? A brazil vándorpókot tekintve valóban életveszélyről beszélhetünk, ám mint mindennek, ennek a jelenségnek is van pozitív olvasata. A pókok ugyanis azért telepedhetnek meg zöldségen, gyümölcsön, mert a termelők egyre inkább kerülik a vegyszerek használatát. Amellett, hogy senki nem akar mérges pókot az otthonába vinni, elvárjuk azt is, hogy az asztalra kerülő élelmiszer minél kevesebb kemikáliát tartalmazzon.

A brazil vándorpók igazi nehézfiú:

A pókok a biológiai növényvédelem leghasznosabb tagjai. Rengeteg “káros” rovart elpusztítanak, ezzel nagymértékben csökken a vegyi anyagok felhasználása. Arra pedig igen nehéz lenne őket megkérni, hogy szüret előtt legyenek kedvesek kiköltözni… A dolog tehát két irányban működik, bár érdemes elgondolkodni azon, kinek a felelőssége lenne a boltokba kerülő gyümölcs “pókmentesítése”.

A fekete özvegy mérsékelt éghajlaton honos, Dél-Európában is megtalálható. Emberi közvetítéssel viszont, gyümölcsökön utazva a világ bármely pontján felbukkanhat. Akár a kifejlett állat, akár petéik. Sovány vigasz, de horrorfilmeknek, rémmeséknek köszönhetően sokkal rosszabb a híre, mint amennyire veszélyes. Erős idegméreggel rendelkezik, főleg gyerekekre és idős emberekre lehet halálos: az áldozat a légzőszervi izmok bénulása miatt hal meg. Ettől függetlenül nagyon ritka a halálos pókcsípés.

A Közép- és Dél-Amerikában élő brazil vándorpók, vagy banánpók már egy egészen más kategória. A kifejlett példányok 10-12 centiméteresek is lehetnek, mérgük a legerősebb a pókok között. Ez is idegméreg, a halált itt is a légzés összeomlása okozza. A csípés hatalmas fájdalommal jár. Egy cGMP nevű anyagot is tartalmaz, amit agyunk szexuális helyzetekben termel. Ennek hatására a pók csípésének egyik hatása férfiakra, a hosszan tartó és fájdalmas erekció. Különösen veszélyessé teszi, hogy nagyon agresszív: a legtöbb pókkal ellentétben előbb mar és csak utána menekül…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik