Nagyvilág

Gyilkos pókok voltak a szupermarketben vásárolt banánon

A londoni család csaknem sokkot kapott, amikor a nemrég vásárolt banánon a világ egyik legmérgezőbb pókjait fedezték fel.

A délnyugat-londoni Taylor család hazatérve a napi vásárlásból, elégedetten vette elő a Sainsburry’s-ben vásárolt banánt. Szinte sokkot kaptak, amikor az egyik gyümölcsön egy pókbölcsőt fedeztek fel, amely körül már 12 apró ízeltlábú szaladgált. A helyszínre érkező szakértők megállapították, hogy a világ legmérgezőbbnek tartott pókjáról van szó. A családnak – apa, anya és két kisgyerek – azonnal el kellett hagynia a házat.

Ide kattintva nézheti meg a fotót a banánon utazó „pókcsaládról”.

A brazil vándorpókot banánpóknak is nevezik, banánszállítmányokkal messzire eljut dél- és közép-amerikai élőhelyéről. Akár 10-12 centisre is megnőhet. Nem sző hálót, minden esetben a mérgében bízik: gyíkok és rágcsálók adják fő táplálékát. Ha szükséges, intenzíven védekezik, ilyenkor az embert is gondolkodás nélkül megmarja. Mérgét hatalmas adagban fecskendezi áldozatába, az emberre is halálos veszélyt jelent. Sokan a legveszélyesebb, legmérgesebb ízeltlábúnak tartják.

Iszonyú kínt okozó mérge érdekes mellékhatással bír a férfiakra: hosszan tartó és fájdalmas erekciót okoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik