Tudomány

Az istállók imádják, a pilóták cikizik. Milyen lesz a Formula E?

Hatalmas nyomaték és tapadás, visszafogott végsebesség, illúzióromboló "motorhang"  a pilóták szerint.

Bemutatták az első Formula E tesztautót, a teljesen hangtalan gép pedig jól szerepelt a francia La Ferté Gaucher versenypályán. A bajnokság hivatalos pilótája, Lucas di Grassi volt a szerencsés, aki először próbálhatta ki a Spark Renault STR névre keresztelt versenyautót.

„Nagyszerű érzés volt először vezetni a Formula E autót. Biztosíthatom a versenyzőket, hogy sok mókát jelent majd ez az autó, mely igen komoly tapadással rendelkezik és az elektromos motor által termelt nyomaték hatalmas.” – nyilatkozta a pilóta.

A jövő szeptemberben induló sorozatban hét csapat már biztosan részt vesz:  Andretti Autosport, Dragon Racing, China Racing, Drayson Racing és az e.dams már biztos indulók, nagy visszatérőként fogadhatjuk a japán Super-Aguri istállót, a legújabb meglepetésként az Audi Sport ABT érkezett.


Forrás: www.motorauthority.com

A csapatok és a pilóták véleménye azonban nem feltétlen egyezik az új bajnokságot és autót illetően. A McLaren Mercedes már jelezte szándékát a FIA felé, hogy a fennmaradó három csapathely egyikét szívesen betöltenék.

A sztárpilóták kevéssé lelkesek: A négyszeres világbajnok Vettel legnagyobb problémája, hogy az autónak nincs motorhangja, Button alapvetően cinikusan áll hozzá az új sorozathoz, a tavaly visszavonult Schumacher is mosolyogva fogadta a „néma gyilkost”.

Az autó külseje egyébként egész pofásak mondható, talán az első kerekekre felnyúló vezetőszárny kelti ezt az agresszív hatást. A 40 körös teszt során mindössze egy 50kW-os motort tettek a gépbe, talán ezért is emlékeztetett sok pilótát egy ipari porszívóra a hangja.

A nagydíjakon használt autókat a Formulec nevű francia cég építi: önsúlyuk 780 kiló, végsebességük 220 kilométer per óra, a motor teljesítménye 200 kW lesz, mintegy 270 lóerőt produkálva, üzemidejük huszonöt perc körül várható.

.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik