Tudomány

A szigetelés jó dolog, most bizonyítani is akarják

Elindult a Magyarországon egyedülálló, valós körülmények között végzett épület energiahatékonysági összehasonlító program. A Knauf Insulation által indított, a Budapesti Műszaki Egyetem, a Magyar Energiahatékonysági Intézet és a Pannon Építőműhely Kft. szakmai támogatásával megvalósuló program célja, hogy egy szigetelt és egy szigeteletlen, közel azonos tulajdonságokkal rendelkező családi ház gázfogyasztásának és rezsiköltségének folyamatos mérésével a gyakorlatban bizonyítsa: a hőszigetelt családi házak téli fűtési energiafogyasztása, így rezsije 30-40%-kal is csökkenthető.

A programba pályázat útján választották ki a 2 ingatlant, amelyeket egy fűtési szezon különbséggel hőszigetelnek. Az első ingatlan szigetelése most megtörtént, szeptembertől online is folyamatosan nyomon követhető lesz a két ház energiafogyasztása.

Az elméletek bizonyítása
Szakemberek összehasonlító programban bizonyítják: az épületek hőszigetelésével lényegesen csökkenthető a fűtési energia mértéke, így a rezsiköltség akár 30-40%-kal is kevesebb lehet, a beruházás pedig 2-4 év alatt is megtérülhet.

„A házakon elvégeztük az energetikai auditot, ami a kedvezőtlen, de Magyarországon általánosnak mondható, energiahatékonysági szempontból korszerűtlen „F”, illetve „G” kategóriába sorolta az ingatlanokat. Számításaink szerint a komplett, korszerű hőszigetelésnek köszönhetően a most leszigetelt ingatlan a gépészet változatlanul hagyásával is vezető, „A” energetikai besorolásúvá válik” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatója.

Két családi ház díjmentes szigetelése
A Knauf Insulation által kezdeményezett program márciusban, az Energiahatékonysági Világnapon bejelentett pályázattal indult, amelyre összesen 179 család jelentkezett, az ország minden részéről. Közülük választották ki szakemberek azt a két, közel azonos tulajdonsággal rendelkező épületet, melyeket egy fűtési szezon (kb. fél év) különbséggel egyaránt díjmentesen szigetelnek, miközben folyamatosan mérik gázfogyasztásukat.

Mindkét kiválasztott család a Hajdúságban él, Hajdúnánáson, illetve Hajdúdorogon s mindössze 7 km választja el egymástól otthonaikat. A kiválasztás során az ingatlanok közelsége az azonos külső hőmérséklet miatt volt fontos szempont. A pontos méréshez egy, a most leszigetelt ház kertjében elhelyezett meteorológiai állomás szolgáltat majd adatokat a hőmérsékleti viszonyokról. A szigetelt és szigeteletlen ingatlan egyaránt Magyarország legjellemzőbb típusú és alapterületű (108 m2, ill. 110 m2) családi háza, melyben mindkét esetben 2 felnőtt és 2 kiskorú lakik. A családok azért jelentkeztek a programra, hogy a lehető legnagyobb mértékben csökkentsék rezsiköltségeiket.

Megtörtént az első ház szigetelése
Az épület homlokzatát, vagyis külső falait, illetve tetőterét szigetelték a szakemberek. A szigetelt és szigeteletlen házakat a fél éves időtartam során folyamatos mérésekkel figyelik, majd elemzik és értékelik energiafogyasztásukat. Ráadásul nem csupán az energiafogyasztás és a lakások belső hőmérséklete, de a számla alakulásának mértéke is nyomon követhető lesz a nalamszigetelnek.hu weboldalon.

„Az összehasonlító program egyedülálló kezdeményezés, az pedig külön érdekes eleme, hogy a házak energiafogyasztását az érdeklődők is folyamatosan nyomon követhetik” – mondta Lengyel Ágoston, az energiafogyasztási mérésekért felelős Pannon Építőműhely Kft. ügyvezető igazgatója. „Mindkét épületben kiépítettünk egy adatgyűjtő rendszert, amely során azt vizsgáljuk majd, mennyi energiát használnak el a családok házaik azonos belső hőmérsékletre fűtéséhez. Az adatok online érkeznek be hozzánk, s a fűtési szezon kezdetétől publikusak lesznek a mérések” – tette hozzá a szakember.

A program során mélyebb szakmai információkkal szolgáló épületfizikai vizsgálatokban a Budapesti Műszaki Egyetem Épületszerkezettani tanszéke vesz részt partnerként.

„Méréseinkkel alapvetően azt vizsgáljuk majd, mennyi idő alatt hűl át a hőszigetelt fal vagy hogyan alakul a fűtési szezon során a belső komfortérzet. Ezek az adatok elsősorban a szakembereknek, mérnököknek, fizikusoknak szólnak majd, mivel a referenciaház program során eddig nem ismert információt nyerhetünk” – mondta Bakonyi Dániel, a Budapesti Műszaki Egyetem Épületszerkezettani tanszékének doktorandusza.

Cél az energiahatékonyság
Az elemzéseket végző szakemberek célja, hogy rávilágítsanak az energiahatékonysági beruházások energiafogyasztásra, és CO2 kibocsátás csökkentése gyakorolt hatására, s arra, hogy ezek az épületfejlesztések jelenthetnek valódi és tartós rezsicsökkentést.

„A kivitelezés során 20 cm-es homlokzati FKDS kőzetgyapot szigetelőanyagot helyezünk fel az épületekre, a házak padlásterét pedig 25 cm-es Classic 0,039 üveggyapot szigetelés borítja majd, ami vastagabb, mint a Magyarországon jellemző 8-10 cm-es szigetelés, ám európai viszonylatban átlagosnak mondható, s valóban hosszú távon biztosítja az alacsonyabb rezsiköltséget. Emellett az ingatlanokat már a 2018. január 1-jétő életbe lévő, lakóházakra vonatkozó U értékek szerinti szintre újítjuk fel, megelőzve a kor követelményeit. Arra is szeretnénk ugyanis felhívni a figyelmet, hogy ha már időt és pénzt szánunk a felújításra, érdemes valóban hosszú távon gondolkodni és alapos munkát végezni, hiszen a beruházás költségeit nem csak az anyagvásárlás jelenti” – mondta Kanyuk László, a Knauf Insulation marketingvezetője

A kivitelezéskor a szakemberek minden részletre különös gondot fordítottak, így az ablakkávákat és a lábazatot is megfelelő módon szigetelték, valamint a függőleges és vízszintes szigetelés is hőhídmentesen csatlakozik egymáshoz.

Az összehasonlítások szeptember végén indulnak s folyamatosan nyomon követhetőek lesznek a www.nalamszigetelnek.hu weboldalon. Az összehasonlítás módszertani támogatója a Magyar Energiahatékonysági Intézet, médiatámogatója a Metropol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik