Tudomány

Eltévedt hódaru Oroszországban

vlagyimir-putyin(2)(960x640).jpg (vlagyimir putyin, )
vlagyimir-putyin(2)(960x640).jpg (vlagyimir putyin, )

A szibériai Tyumenyből indult a ritka és védett madár, akire október elején találtak rá a Kazahsztánnal szomszédos szibériai Kurgani területen, a Belozerszkij természetvédelmi körzetben.

A rajta lévő madárgyűrű alapján azonosították a sajtóban mostanára csak “Putyin darujának” nevezett állatot. A hódaru utaztatását az egész orosz sajtó nagy figyelemmel kíséri, a Rosszija 24 hírtelevízió a sztárrá vált állat elindulásakor és érkezéséről is beszámolt azzal, hogy “a fadobozban a különleges utas jól viselte a háromórás repülést”.

A Varon (Holló) becenévre hallgató darut visszaviszik oda, ahol felnevelték, a Moszkvától délkeletre lévő Rjazanyi területen működő Oka állami bioszféra rezervátumba. A szibériai hódarvakból a természetben már csak húsz példány él Oroszországban. A madár Jakutföldön és Nyugat-Szibériában költ, telelni pedig Ázsiába vonul. Afganisztántól kezdve Indiába, Pakisztánba vagy Türkmenisztánba is eljut, de a madárfaj képviselői Japánig is elrepültek már.

A rivaldafénybe került oroszországi hódarvat a tyumenyi Belozerszkij parkban bocsátották útjára tavaly szeptemberben. Vlagyimir Putyin orosz államfő is részt vett a madármentő akcióban: motoros sárkányrepülőn kétszer is felszállt, hogy vezesse és repülni tanítsa a fiatal és tapasztalatlan madarakat. A Remény repülésének nevezett akció azonban csak részben sikerült, mert ahogy arról akkor a Vedomosztyi című orosz napilap beszámolt, az orosz államfő darvai nem jutottak el melegebb vidékre.

Putyin a természet-és állatvédelem jelképévé vált Oroszországban. A madarak költöztetéséről szóló híradások nyomán számos vicc született. Az egyik szerint: “Azokat a darvakat, amelyek együtt repültek Putyinnal, soron kívül előléptetik és lakást kapnak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik