Az embert az állatoktól elválasztó demarkációs vonalat az intelligenciánk húzza meg. Mi emberek képesek vagyunk szimbólumok segítségével kommunikálni, s megérteni hogyan működnek a világ dolgai, beleértve saját agyunkat. Az állatok időtlenek, mi azonban fel tudjuk fogni, hogy a személyes időnk egy szűk intervallumra szabott.
Az intelligencia természete
Intelligencia egy nem kellően definiált fogalom, rendszerint a problémák megértésének és megoldásának a képességet értjük alatta. Korábban a kiváló matematikai készséget tartották az intelligencia etalonjának. A mai ismereteink szerint azonban ez a sajátság egy intelligenciát mérő skála egyik végén helyezkedik el. A másik végletet a szociális miliőben való tájékozódási képesség alkotja. A szociális intelligencia az aritmetikai problémáktól jóval bonyolultabb komputációs feladatok elvégzésére alkalmas. Az Asperger szindrómás autisták példája azt sugallja, hogy az agy eredendően képes bonyolult számítási feladatok megoldására, normálisan azonban ez az adottságunk blokkolt, mivel a hétköznapi életben haszontalan. A modern ember agya kőkorszaki, legalábbis a genetikai hátterét tekintve. Barlanglakó őseink túlélése és szaporodási sikere szempontjából teljesen mindegy volt, hogy például a törzs férfi és nő tagjait hányféle elméleti párba lehet állítani. A lényeget a realizált párkapcsolatok jelentették, ami – lévén az ember alapvetően monogám – a legjobb minőségű partner megszerzésének és a mások partnereivel való titkos légyottok megvalósításának képessége volt. Ehhez kiválóan kellett ismernünk a másik nem és a versenytársak szándékait és képességeit, valamint a saját helyünket a törzsi hierarchiában.
Fotók: Neményi Márton
Öröklődés kontra környezet
Régi keletű az a vita, hogy az intelligenciánk kialakításában vajon genetikai vagy szociológiai tényezők játsszák a főszerepet. Ez az úgynevezett „nature versus nurture” vita nem csupán a tudomány elefántcsonttornyain belül zajlik, hanem különféle politikai ideológiák alapjául is szolgál. A rasszizmus genetikai alapú felsőbbrendűséget hirdet, melynek legfőbb tényezője rendszerint a feltételezett intelligenciabeli fölény annak a népcsoportnak a javára, melyhez a fajelmélet támogatója tartozik. A XX. század elejének eugenikai („fajnemesítés”) törvényei és a nácizmus e nézet extrém megnyilvánulásai. A szélsőbal teoretikusai a másik végletbe estek, tagadván az örökletes tényezők szerepét a viselkedés meghatározásában. Az örökbefogadáson és ikerkutatáson alapuló genetikai vizsgálatok megmutatták, hogy az intelligencia jelentős öröklődési komponenssel rendelkezik. Tegyük hozzá, hogy ez az arány kontextusfüggő. Egy a maitól radikálisan eltérő oktatási rendszer ugyanis alaposan növelhetné a környezeti komponens relatív arányát. Probléma-centrikus és motivációra épülő pedagógiával számottevően lehetne javítani az intelligenciánkat.
Gének és intelligencia
A modern molekuláris genetikai kutatások számos intelligenciára hatással lévő gént fedeztek fel. Becslések szerint a huszonkétezer emberi génből legalább 2-5000 játszik szerepet az intellektuális képességeink kialakításában. Ez a szám azonban valószínűleg alulbecsült, hiszen több olyan géndefektus is ismert, amely közvetett módon hat az intelligenciára, például egyes anyagcserében részvevő enzimek génjeinek mutációi az elbontatlan, s így felhalmozódó szubsztrátjaik toxikussága révén fejtik ki destruktív hatásukat. A gének az agy alapszerkezetére, valamint motivációk és preferenciák kialakulására vonatkozó információkat hordoznak, s feltehetően nem közvetlen módon kódolják az intelligenciát. A környezet és a DNS nem egymástól független tényezők, az előbbi ugyanis a gének kifejeződésén keresztül hat. Így érnek össze a társadalmi és a genetikai hatások: mindkettő az úgynevezett epigenetikai tényezőkre hat. Az epigenetikai szabályozás a DNS és az azt burkoló hiszton fehérjék kémiai módosítása révén gyakorol hatást a génkifejeződésre. A modern emberi elme a társadalom terméke. Ha valamilyen módon képesek lennénk megfosztani az emberiséget a kultúrájától, majomként kezdhetnénk újra a történelmünket, s egyáltalán nem biztos, hogy a civilizáció irányába fejlődnénk. Habár, Noam Chomski nyelvész és Steven Pinker pszichológus szerint a kultúra alapjául szolgáló nyelvnek genetikai alapjai vannak. Valóban, létezik olyan gén (FoxP2), melynek mutációja negatívan befolyásolja az artikulációt és nyelvtani képességeket.
Kütyük, táplálkozás, műveltség és termékenység
Az úgynevezett Flynn-hatás szerint a XX. század harmincas éveitől kezdve tízévente hárommal növekszik az átlagos intelligenciánk, s emiatt állandóan korrigálni kell az IQ teszteket. A kutatók szerint e növekedést az egyre bonyolódó technológiai környezethez való folytonos alkalmazkodás okozza. E tendencia egyik következménye, hogy a tudás generációnkénti átadásának korábbi természetes folyamata megbomlott, ma az idősebb generációk nem csak a gyerekek elektronikus kütyüit képtelenek kezelni, hanem a fiatalok világát sem nagyon értik. Más kutatók szerint az átlagos IQ növekedésében fontos környezeti tényező a jobb táplálkozás és orvosi ellátás is. Egyes megfigyelések ellentmondanak a fentieknek, ugyanis az IQ történelem során való hanyatlásáról számolnak be.
Európai kutatók vizsgálatai szerint a Viktoriánus kor óta (Viktória brit királynő koráról beszélünk!) a vizuális stimulusokra való reagálási idő fokozatosan nőtt. Kérdés persze, hogy helyes-e a reakcióidőt az intelligencia mértékeként kezelni. Továbbá, számos tanulmány negatív korrelációt mutatott ki a nők intelligenciája és termékenysége között, ami azt jelenti, hogy az okos nők átlagosan kevesebb gyermeket hoznak a világra, mint a kevesebb ésszel megáldottak. A modern társadalmakban a tanulást és a művelődést kevésbé becsben tartó kultúrával rendelkező embercsoportok gyakran magasabb szaporodási rátával rendelkeznek, ami az átlagos intelligenciára további csökkentő hatással van. Most akkor egyre értelmesebbé válunk, vagy fokozatosan elbutulunk?
Genetikailag butulunk
Gerald Crabtree, a Stanford Egyetem munkatársa, mások által közölt nagyszámú emberi DNS-re vonatkozó adatokból azt a következtetést vonta le, hogy a vadászó-gyűjtögető életmódról a mezőgazdasági termelésre való átmenet óta az intelligencia genetikai tényezői fokozatosan romlanak. A kutató szerint e jelenség oka az, hogy míg a sikeres vadászat megkövetelte a magas intelligenciát, addig a mezőgazdasági termelésre való átállás elkényelmesítette az emberi elmét. Az agrárium által létrehozott terményfelesleg ugyanis jelentősen lecsökkentette a természetes szelekció hatását, s emiatt a káros mutációk – elsősorban az intelligenciát meghatározó gének mutációi – felhalmozódtak a populációnkban. A szerző szerint, az utóbbi háromezer évben mindannyiunk DNS-ében legalább kettő – öt olyan új mutáció keletkezett, amely negatív hatással van az intellektuális képességeinkre.
A szerző szerint az intelligenciával kapcsolatos egyedi gének mutációi nem kompenzálódnak más gének által, hanem megnyilvánulnak, más szavakkal, nem robusztus, hanem fragilis sajátságúak. A közelmúltban e témával kapcsolatban nagy vita alakult ki a Trends in Genetics nevű tekintélyes tudományos lapban. Van, aki szerint a természetes szelekció intenzitása, nem változott a kérdéses időszakban, mások szerint az IQ gének robusztus hatásúak, valamint az idegrendszerben kifejeződő gének nem sérülékenyebbek más géneknél. Egy nemrég közölt tanulmány azonban, melynek keretében 6516 észak-amerikai személy génjeit analizálták, megerősítette, hogy az emberi populáció mutációs terheltsége valóban lényegesen megnövekedett az utóbbi 5-10,000 évben, ami megegyezik a földművelési technológiák elterjedésének idejével.
Egy további fontos tényező, hogy míg a modern orvostudomány tevékenysége jótékony hatású az egyéni egészségre, addig a populációnk genetikai állományát kedvezőtlenül alakítja. A betegek életének megmentése, illetve életminőségének javítása ugyanis csökkenti a természetes szelekció hatását, ami az ártalmas mutációk, valamint az előnytelen génvariánsok és génkombinációk fennmaradási és elszaporodási esélyét növeli. A gyógyító tevékenységhez hasonlóan, a nyugati társadalmak által működtetett szociális ellátórendszerek is takaréklángra állítják a természetes szelekciót.
A modern gyógyászat és a szociális gondoskodás természetesen a humanizmus legkiválóbb megnyilvánulásai, de hosszútávon kedvezőtlen populáció genetikai következményekkel járnak. Ezt a problémát valamiképpen orvosolni kell majd a jövőben. Az eugenika nyilván nem lehet a megoldás. Marad tehát a genetikai beavatkozás. Jelenleg azonban a modern biológiai és orvosi technológiákkal szemben rendkívül erős a társadalmi ellenállás, melynek legfőbb forrása a tudatlanság. Nyilvánvalóan előbb-utóbb el fog majd jönni az ember genetikai módosításának kora is. Először a genetikai-alapú betegségeket fogjuk majd kezelni csíravonal génterápiával (melynek eredményeként minden sejt tartalmazza a módosított DNS-t). Később sor kerülhet egyéb testi és mentális sajátságaink korrekciójára, beleértve az intelligenciánk javítását is. Addig is mit tehetünk? Az oktatási rendszerünk hatékonyabbá tételével kellene versenyt futnunk a genetikai tényezők fokozatos romlásával.
A szerző a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója.
