Tudomány

Munkára fogták a villámlást

Igaz, egyelőre csak laboratóriumi körülmények között.

A Nokia összeállt a Southamptoni Egyetem tudósaival, hogy egy látványos kísérlet keretei között feltöltöttek egy Lumia 925-öt. Félreértés ne essék, a videó reklámértéke tagadhatatlan, de mindeközben sikerült némi tudományt is művelni. Kellemeset a hasznossal… és a látványossal.

A fizikusok egy transzformátor segítségével 200 ezer Volt fölé tekerték a váltóáramot, hogy egy 30 centis villámot hozzanak létre. A villám ereje aztán áthaladt egy másik transzformátoron, amivel az egyértelműen promóciós célokat szolgáló Nokia Lumia 925-ös elkezdett töltődni.

Ez persze nem azt jelenti, hogy alacsony akkufeszültséggel érdemes kirohanni a viharba. A történet tanulságát inkább a Southamptoni Egyetem kutatói vonhatták le, akik hála ennek a kísérletnek (is) elmélyíthették villámokkal kapcsolatos ismereteiket, s reményeink szerint mihamarabb áttérnek a valódi villámok befogására. Egyelőre megelégedtek azzal a felfedezéssel, hogy a “légből kapott” elektromosság is hasznosítható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik