Tudomány

A Sátán is vendégeskedett a leghírhedtebb mágusnál

Kékszakáll állítólag a fekete mágia megszállottja volt, szeánszain, ahol ifjak százait kínozta és gyilkolta meg, még a Sátán is megjelent. 1440. szeptember 13-án idézték bírája elé.

Az előkelő Montmorency-Laval családból származó Gilles de Rais a Nantes közelében fekvő Machecoul várában élt, ő volt a térség egyik leggazdagabb arisztokratája. A később „Kékszakállú” néven elhíresült férfi számtalan ütközetben kitüntette magát, a harcok során kegyetlenségével és hősiességével egyaránt elhíresült. Az 1430-as évek elején Gilles de Rais úgy döntött, felhagy a háborúskodással, és az általa összeharácsolt vagyonnal hazatért Machecoulba, ahol rendkívül fényűző módon élt – írja a Rubicon.hu.

Életszínvonala és költekezése azonban nem állt arányban vagyonával és lehetőségeivel, így adósságai hamar maguk alá gyűrték. Saját elmondása szerint ezután fordult az okkultizmus irányába. Életének utolsó két évét csak az 1440 szeptemberében kezdődő per vallomásai alapján ismerjük, ezek pedig egyáltalán nem biztos, hogy a valóságot fedik. Ennek ellenére a középkor egyik leghíresebb botrányához vezettek.

A rettegés vára

A tanúk szerint a nemes úr 1438-ban fordult a fekete mágia felé, amikor meghívta magához a nagy hírű alkimistát, Francois Prelatit. Ezek után együtt követték el rémtetteiket. Megidéztek egy démont, Barront, akinek a kívánságára hamarosan gyermekek és kamaszok százait áldozták fel, miközben megbecstelenítették, és embertelenül megkínozták őket. A vallomások szerint 1438-tól Machecoul misztikus és horrorisztikus események színhelye lett, ahol a vérfagyasztó szeánszok során állítólag maga a Sátán is megjelent.

A pokoli praktikák végül azután keltették fel az egyház figyelmét, hogy Gilles de Rais 1440 májusában megbecstelenített egy templomot, és elrabolt egy klerikust. Bírósági eljárás indult ellene. A periratok szerint a nantes-i püspök által lefolytatott nyomozás során derült fény a Machecoulban zajló pokoli üzelmekre, miután egyre-másra jelentkeztek azok a szülők, akiknek gyermekei korábban Kékszakáll kastélyában tűntek el. Egyes források azt is tudni vélik, hogy a vizsgálat során Gilles de Rais birtokain holttestek tucatjai – egyesek szerint százai – kerültek elő.

Máglyán végezte

Nantes püspöke 1440. szeptember 13-án parancsot adott ki a rossz hírű arisztokrata beidézésére, a férfi pedig – Prelatival együtt – két nap múlva őrizetbe került. A periratok tanúsága szerint Gilles de Rais az eljárás során nem tagadta az ellene felhozott vádakat, így egy hónapos vizsgálatot követően, 1440. október 26-án felakasztották, majd holttestét máglyán elégették. Társa, Prelati élete végéig tömlöcbe került.

A tudományos körök véleménye ma is megoszlik a férfi bűnösségével kapcsolatban, hiszen az ismert tanúvallomások java része mendemondákra és látomásokra épül, a beismerő vallomást pedig minden bizonnyal kínzással csikarták ki. A kor embere azonban nem volt ennyire racionális, sőt, de Rais állítólagos rémtetteit egy másik francia férfi gyilkosságaival is kiegészítették, aki hat feleségével végzett. A két sorozatgyilkos egybegyúrt alakja lett aztán a rettegett „Kékszakáll”, aki többek között Bartók Béla egyik leghíresebb operájának is a főhőse lett.

További érdekességeket a Kékszakállról, boszorkányokról vagy történelmi eseményekről ide kattintva olvashat a Rubicon.hu-n.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik