Tudomány

Felfedezték a világ legnagyobb vulkánját

vulkan(960x640)(2).jpg (vulkán)
vulkan(960x640)(2).jpg (vulkán)

Egy amerikai tanulmány szerint a Csendes-óceán mélyén fekszik és tényleg óriási.

A Tamu-fenékhegy egy gigászi domb, amely mellett eltörpül a hawaii Mauna Loa, az eddigi csúcstartó is. Csupán 25 százalékkal kisebb a galaxis legnagyobb vulkánjánál, a Marson található Olimpia-hegynél. Úgy véljük, a tűzhányók eddig ismeretlen osztályával van dolgunk: lejtői annyira lankásak, hogy rajtuk állva nehéz eldönteni, merre van lefelé – magyarázta William Sager, a Houstoni Egyetem geológusa, a tanulmány szerzője.

A Tamu 650 kilométer széles, ám csak négy kilométer magas. Japántól délkeletre terül el az északi szélesség 30-34 foka, és a keleti hosszúság 154-160 foka között. A korai kréta földtörténeti korban néhány millió éven át működött, és körülbelül 144 millió évvel ezelőtt hunyt ki – idézte a Live Science tudományos-ismeretterjesztő hírportál a Nature Geoscience című szaklapban megjelent tanulmányt.

Úgy tűnik, más nagy vulkánokhoz hasonlóan a Tamu-hegynek is a központi tölcsére lövellte a lávát a széles, lankás hegyoldalakra. A bizonyítékok földrengéstani mérésekből és kutatóhajók által éveken át gyűjtött lávamintákból származnak. A szeizmikus hullámok mutatják a tűzhányó tetejéről leereszkedő lávafolyamokat. A hegytetőn több kaldera, vagyis kráterhez hasonló horpadás lehet, amelyet a vulkán kirobbanása és összeroskadása alakított ki. “Alakjuk a Mauna Loa csúcsának hosszú, egybeolvadó krátereire emlékeztet” – tette hozzá Sager.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik