A dinoszauruszok kihalása után az emlősök vették át a hatalmat a Földön. A két és fél millió éve kezdődött Pleisztocén időszakban az egész világon óriási emlősök (megafauna) kóboroltak. A mai Dél-Amerika leginkább a mai afrikai szavannához hasonlított, ám a hatalmas állatok láttán biztosan leesne az állunk.
Ha nem foglalkoznánk vele, hogy Amerikában járunk, csak egy kicsit lenne furcsa az öttonnás, elefántszerű ormányos, a masztodon. Őseink még találkozhattak vele, vadászhattak rá, 10 ezer évvel ezelőtt pusztult ki. Élőhelyükön 6-8 tonnás mamutokkal és kéttonnás bölényekkel osztoztak.
A lajhárt biztosan felismernénk, ám mielőtt rá nem jönnénk, hogy békés növényevőről van szó, sokat futnánk előle. A földi lajhár “csak” egy szarvasmarha méreteivel büszkélkedhetett, a kifejlett állatok hossza 2,5-3 méter között változott, tömegük 360 kiló lehetett. Egyedül a mai elefánt méreteihez lehet viszont az öt-hat méter hosszú és körülbelül négy tonna tömegű óriáslajhárt. Hatalmas karmaival a fák ágaiba kapaszkodva azok leveleivel táplálkozhatott.
Forrás: wikipedia
Valószínűleg nagyot néznénk akkor is, ha egy 2,5 méteres, 200 kilós hód útját kereszteznénk, vagy az egytonnás, három méter hosszú és másfél méter magas óriás tatuba botlanánk.
Méretes növényevőkhöz jókora ragadozók illenek, hiány belőlük sem volt. Az amerikai oroszlán mérete és súlya 25 százalékkal haladta meg a mai afrikai rokonáét, a rövidfejű medve pedig felegyenesedve 3,5 méteres volt. A kardfogú tigris és a csaknem 100 kilós óriásfarkas már csak hab a tortán.
Az óriások természetesen nem élhettek anélkül, hogy komoly hatást gyakoroltak volna környezetükre. Oxfordi kutatók egy új, matematikai képlet segítségével bizonyították, hogy a hatalmas növényevők nemcsak bőven megtrágyázták a földet, de gondoskodtak a tápanyag vertikális szétszórásáról is. Vándorlásaik során ugyanis bőven szórták a növényekből felvett nitrogént és foszfort.
A kutatók szerint tehát a megafauna nemcsak megtermelte a szerves trágyát, hanem az idők folyamán jelentős távolságokba el is juttatta, másképpen a föld, mindenek előtt az Amazonas medencéje terméketlen maradt volna. A pleisztocén végén az óriások hirtelen kipusztultak, becslések szerint a folyamvölgy talajának foszfortartalma ettől kezdve 98 százalékkal csökkent. Más szavakkal ezek az állatóriások olyanok, mintha Földünk trágyaartériái lennének. Pusztulásukkal kiszáradtak az erek is – foglalta össze a tanulmányt Christopher Doughty, az Oxfordi Egyetem kutatója, a vezető szerzője.
A vizsgálat Amazóniára fókuszált, ám valószínűsítik, hogy a trágya természetes szállítása behálózta az egész kontinenst és hasonlóan működött Ausztráliában és Afrika kivételével más kontinenseken is. A megafauna kihalásával a trágyatranszport is véget ért.
