Tudomány

Emberről emberre terjedt az új madárinfluenza

madarinfluenza-vietnamban(960x640)(3).jpg (kakas, madárinfluenza, )
madarinfluenza-vietnamban(960x640)(3).jpg (kakas, madárinfluenza, )

Kínai kutatók az eddigi legerősebb bizonyítékot találták arra, hogy a madárinfluenza új H7N9 törzsének a kórokozója képes emberről emberre terjedni.

Kapcsolódó cikkek

Az új vírustörzs megjelenését 2013 márciusában jelentették a kínai hatóságok. Azóta az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) 133 esetet jelentettek, közülük 43 végződött halállal. Korábban nem mutatták ki a szakemberek, hogy emberről emberre is terjedhet a kórokozó.

Egy Kelet-Kínában élő család H7N9-fertőzésének elemzésekor a tudósok igen valószínűnek találták, hogy a vírust az első azonosított fertőzött, a hatvanéves apa közvetlenül adta át lányának – olvasható a British Medical Journal című szaklapban. Az intenzív ápolás ellenére mindketten meghaltak. A kutatást végző tudósok hangsúlyozták: a vírus még nem szerezte meg azt a képességet, hogy hatásosan terjedjen emberről emberre, azaz igen csekély az esély arra, hogy jelenlegi formájában világjárványt okozzon.

A legtöbb kínai beteg a tünetek jelentkezése előtt hét-tíz nappal élő baromfit árusító piacon járt vagy élő szárnyasokkal érintkezett. A kutatók olyan kelet-kínai családi kört vizsgált meg, ahol 2013 márciusában ketten, apa és lánya is megbetegedtek. A hatvanéves férfi rendszeresen járt élőállat-vásárra. Az utolsó piacozás után tíz nappal lett beteg, majd március 11-én szállították kórházba. Tünetei súlyosbodásával március 14-én átvitték az intenzív osztályra, ahol több szervének leállása miatt május 4-én meghalt – olvasható a tanulmányban.

A férfi addig jó egészségnek örvendő 32 éves lányáról nem derült ki, hogy élő baromfival kapcsolatba került volna, ellenben édesapját személyesen ápolta, mielőtt az intenzív osztályra került volna. Nála az utolsó találkozásuk után hat nappal jelentkeztek a tünetek, március 28-án kórházba került, ahol április 24-én, több szerve működésének összeomlása következtében elhunyt. A két beteg szervezetéből vett mintákon izolált vírusok “genetikailag szinte azonosak voltak”, ez pedig erősen utal arra, hogy a kór közvetlenül terjedt apáról lányára – írták a kutatók.

Legjobb tudomásunk szerint ez az első alkalom, hogy az új vírus emberről emberre terjedését részletes járványtani, klinikai és virológiai adatok támasztják alá – olvasható az elemzésben. A szakértők hangsúlyozták, egyelőre elszigetelt esetről van szó, mivel a két beteggel kapcsolatba került további 43 ember H7N9-tesztjei negatívak lettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik