Nagyvilág

Újabb H7N9-es beteg Kínában

A kutatók újabb lehetséges veszélyekre figyelmeztetnek.

A China Daily napilap hétfői kiadása szerint a 61 éves, az észak-kínai Hopej tartományból származó nő a múlt héten került be a H7N9-es madárinfluenza vírusával az egyik fővárosi kórház intenzív osztályára. Az asszony állapota a kezelés ellenére sem javult, kritikus állapotban van.

Sajtóhírek szerint a nő egy élő állatokkal is kereskedő piacon dolgozott. A hatóságok a nő családtagjainak állapotát is megvizsgálták, a vírus jelenlétét egyikükben sem mutatták ki. Az eset csaknem három hete az első jelentett H7N9-es megbetegedés az országban, s az első Hopej tartományban.

A hatóságok korábban összesen 132 fertőzöttet jelentettek, közülük 43 esetben végződött halállal a megbetegedés.

Az elmúlt héten a vírussal kapcsolatban új információk láttak napvilágot. Kínai kutatók egy csoportja azt bizonyította: az influenza útját gyakran „modellező” görények között a vírus légúti cseppek által is terjed. A vizsgálati eredmények fokozhatják azokat az aggodalmakat, hogy a vírus akár emberről emberre is terjedhet.

A H7N9-es vírus továbbra is megtalálható állatokban, és fejlődése sem ért véget, a kór felszámolása hosszú távú kihívás lesz – idézte a hétvégén a Hszinhua hírügynökség Csen Hua-lant, a kínai mezőgazdaság-tudományi akadémia professzorát, a tanulmányt készítő csoport vezető kutatóját.

A Global Times című lap ugyanakkor hétfőn Csong Nan-sant, a légúti megbetegedések Kína-szerte elismert szakértőjét idézi, aki szerint el kell kerülni az alaptalan aggodalmat a betegséggel kapcsolatban, az új eset felbukkanása ellenére is. A hopeji eset csak egy egyedi megbetegedés, annak kapcsán nem lehet a madárinfluenza kitöréséről beszélni.

A betegség emberek közötti terjedésének lehetőségét illetően Csong úgy fogalmaz: Csen és kutatótársai laboratóriumi környezetben kísérleteztek, jelenleg semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a vírus valóban terjedne emberről emberre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik