Bakócz Tamás esztergomi érsek a pápai trón nagy esélyese volt 1513-ban, ám az egyházi vezetők inkább Giovanni de’ Medicit választották. A rossznyelvek szerint a bíborosok ezzel Róma építésére és szépítésére szavaztak a török elleni védelmi harc helyett.
Bakócz “kárpótlásul” egy európai keresztes haderő megszervezését kapta feladatul, melynek gerincét a magyarok adták volna. A török ellen szervezett sereg élére egy székely lófő, Dózsa György került, aki korábban azzal tüntette ki magát, hogy párbajban megölt egy török tisztet. Így kezdődött a jól ismert 1514-es parasztháború, ahol több tízezer magyar gyilkolta le egymást a török torkában.
Öccsét akarta védeni
A paraszthad Temesvár mellett szenvedett döntő vereséget Szapolyai János erdélyi vajdától 1514. július 15-én. A megtorlás kegyetlen volt, bár Dózsa kivégzésének módjában vannak viták Mi itt és most Istvánffy Miklóst, a XVI. század második felében élt nemesi történetírót idézzük, aki saját elmondása szerint még találkozott a kivégzés egyik résztvevőjével.
Forrás: wikipedia
A vajda elé rabláncon vezetett Dózsa csak egyvalamit kért, hogy öccse, Gergely életét kíméljék meg. Kegyelmet nem kapott, de büntetése “csak” fejvesztés volt, amit viszont bátyjának végigkellett néznie. Ami pedig ezután következett, azon még a nemesség pártján álló Istvánffy is elborzadt. Mint írja, a halált ugyan szerinte is megérdemelték, ám “Borzad a lélek elmondani kegyetlen, szörnyű és eddig még soha nem látott és hallott gyötrelmes kivégzését szerencsétleneknek”.
A legborzasztóbb kivégzés
A foglyok közül kiválasztottak negyvenet, akik korábban György személyes szolgálatára voltak rendelve. Börtönbe zárták őket és 15 napig éheztették, amit kilencen éltek túl. A kínzók eközben “vasból trónt, koronát és kormánypálcát – a király jelvényeit kovácsolnak. Az izzó trónra ráültetik Györgyöt fejére teszik az izzó koronát, s kezébe az izzó jogart. Azután odavezetik azt a kilenc, még életben maradt szerencsétlent, akik az éhségtől elgyötörve sápadtak voltak, félholtak, hasonlóak az ember árnyékához, s azt parancsolják nekik, hogy György húsát, mely az izzó vashoz érve felvillant és sistergett, fogukkal szaggassák le és nyeljék le”.
Hárman “az undorító falatot nem tudták megenni”, őket tüstént megölték, a többieket szabadon engedték. Mindeközben “György sem nem sírt, sem nem jajgatott, sem nem félt. Csak ezeket gyalázva, mert ő nevelte őket, kutyakölyköknek nevezte, s azután elhallgatott”. A kínzás viszont még nem ért véget. “Miután újra meg újra tüzes vasfogókkal szaggatták, végül is, nem bírva tovább elszenvedni az elviselhetetlen fájdalmakat, kilehelte lelkét.” Ezt követően testét felnégyelték és Budára, Pestre, Váradra és Fehérvárra küldték, ahol karóra tűzve elrettentésül közszemlére tették. A felkelés sok résztvevőjét szintén kivégezték: karóba húzták, vagy felakasztották őket.
Hangsúlyozzuk, hogy Dózsa kivégzésekor Istvánffy még nem élt, viszont szemtanúkkal még beszélhetett. Történészek például a tüzes trónt inkább a legendák világába utalják, a tüzes koronát viszont valóságnak tekintik.
