Tudomány
gorilla (gorilla, )

Párja utáni bánat vitte el a gorillát

Nagyon lesújtotta a másik halála a hím állatot.

Korábban a témában:

Nem sokkal párja, Judita után elpusztult Bosso, a csehországi Zlin állatkertjének hím gorillája is, amelynek halálát a gondozók szerint az öregség mellett a bánat okozhatta.

A nőstény Judita a gorillák esetében matuzsálemi korban, 49 évesen pusztult el három hete, a korával összefüggő betegségek következtében. Halála után drámaian romlott társa, az év eleje óta szintén gyengélkedő 41 éves Bosso kedélyállapota.

“A gorillák nagyon értelmes állatok, és párjának halála nagyon lesújtotta a hímet. Noha Bosso hébe-hóba eltángálta Juditát, nagyon kötődött hozzá” – mondta a majmok gondozója.

A két gorilla Izraelből érkezett Csehországba, és bár falkába nem tudtak beilleszkedni, egymással elég jól kijöttek. 1997 óta alkottak egy párt. A boncolás szerint Bosso krónikus tüdőgyulladásban szenvedett.

Vadon a gorillák 30-35 évig élnek, állatkertben az élettartamuk ritkán haladja meg a 45 évet; Judita az egyik legöregebb állatkerti gorilla volt Európában. Az idős pár pusztulásával gorillák nélkül maradt a zlini állatkert, és nem is tervezi újak beszerzését. A gorillaházba más majmokat, illetve egy rájaakváriumot telepítenek.

Címkék: állatgorilla

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.