Tudomány

Így készülnek a jövő élelmiszerei

laboratórium (kísérlet, )
laboratórium (kísérlet, )

Hallott már a kőkávéról? És az „ötperces" húsról? Kóstolt már lila kukoricát? Vagy anyatejből készült joghurtot? Most megmutatjuk, mi fán terem.

Van egy egyetem Magyarországon, ahol a diákok és a tanárok azon kísérleteznek, hogyan álmodjanak újra közkedvelt élelmiszereket az egészségmegőrzés jegyében.

Dél-Peruból származó lila kukoricából sütött kenyér, hortobágyi gyógynövényeket tartalmazó kecskesajt, emelt szelén- és kalciumtartalmú juhtúró, anyatejből készült joghurt, „mini popcorn”, „ötperces” hús és szilárd kávé egyaránt megtalálható a Debreceni Egyetem I-Boltjában (I mint innovatív), ahol kizárólag az egyetem kutatóműhelyeiben fejlesztett termékeket árusítanak és mutatnak be.

A tudomány és hagyomány ötvözésével előállított, klinikailag tesztelt termékek sikerét mutatja, hogy az egyetem egyik táplálkozástudomány szakos hallgatójának diplomamunkájához – a kölessel készült süteményhez – hasonlót választottak 2011-ben az ország tortájának.

De ugyancsak népszerű a vásárlók körében az úgynevezett „ötperces” hús, amely egy több évtizedes francia hagyományon alapulva, vákuummal elősütve készül, megkönnyítve ezzel a háziasszonyok és a kevés tapasztalattal rendelkező egyetemisták dolgát.

A toplistás termékek között szerepel a puffasztott cirok és a ciroklisztből fejlesztett elősütött lepcsánka is, ami mikrohullámú sütőben melegítve azonnal fogyasztható. A hagyományos, hungarikumnak is tekinthető magyar változatnál sokkal egészségesebb és kíméletesebb, ráadásul gluténmentes változatát lisztérzékenyek is fogyaszthatják.

A debreceni kutatók legnagyobb áttörést jelentő fejlesztése azonban mindenképpen az anyatejből készült joghurt, amely a császármetszéssel született, hasfájós csecsemők szenvedéseit enyhítheti. Azokét a babákét, akik nem kapták meg a szülőcsatornában az immunrendszerük fontos részét képező baktériumokat.

A fejlesztők célja, hogy a jövőben ne csak a helyi, illetve országos piacra kerüljenek innovatív termékeik. A norvégokkal közösen fejlesztett, rendkívül jó egészségügyi hatású lazacolaj például már kapható a bioélelmiszereket forgalmazó nagyobb boltokban.

Élelmiszerklaszter Debrecenben

2007-ben élelmiszeripari cégek és a Debreceni Egyetem kezdeményezésére jött létre a Pharmapolis Innovatív Élelmiszeripari Klaszter, amely célul tűzte ki olyan egészségmegőrző, funkcionális élelmiszerek fejlesztését, amelyek fogyasztása igazoltan hozzájárul egészségünk megőrzéséhez.

A klaszter 2011-ben indított kezdeményezése az egyetemen működő I-Bolt, amely segít az ötletek, kutatási eredmények termékké válásában. Az I-Bolt az “innováció kirakata”, amely alkalmas arra, hogy a friss fejlesztések piacra kerüljenek, és a kutatók azonnali visszajelzést kapjanak termékeikről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik