Tudomány

„Életre keltek” a halottnak hitt múzeumi tojások

Kisteknősök (kisteknősök,)
Kisteknősök (kisteknősök,)

Kisteknősök keltek ki egy ukrajnai egyetem állattani múzeumának vitrinjében tárolt tojásokból, a biológusok legnagyobb megdöbbenésére – jelentette az ukrán TSZN televíziós híradóműsor.

A mocsári teknőctojásokat egy biológushallgató találta a nyaralásakor, majd átadta a Dnyepropetrovszki Egyetem zoológiai tanszékének. A szakértők élettelennek találták, így az Állattani Múzeum egyik tárlójában állították ki a kiszáradtnak hitt tojásokat, közvetlenül a formalinban őrzött csúszómászók szomszédságában.

A minap a takarítók három széttört tojáshéjat találtak a vitrinben, s már éppen jelenteni akarták a rongálást, amikor egyikük egy eleven kisteknőst talált az asztal alatt. Rövid kutatás során másik két kistestvére is előkerült a szekrények alól. A zoológusok értetlenül állnak a történtek előtt. A teknőctojások kikeléséhez ugyanis elvben szigorúan megfelelő hőmérsékletű és páratartalmú környezet szükségeltetik, ami a fűtetlen múzeumi szobában egyáltalán nem volt adott.

A meglepetéstojásokból kikelt „tekikatonák” jelenleg egy speciális terráriumban lábadoznak, és láthatóan jól érzik magukat annak dacára, hogy a biológusok csodával határosnak tartják a világrajöttüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik