Tudomány

Bármit ehetünk – egyetlen feltétellel

Nincs más dolgunk, csak megünnepelni a 75. születésnapunkat – utána ugyanis már állítólag mindegy, hogy mit eszünk.

Bár egy korábbi felmérés szerint a magyarok csak 60 felett kezdenek el komolyan törődni az egészségükkel, amerikai tudósok ötéves kutatásából kiderült, 75 felett már mindegy – már ami az egészséges étkezést illeti.

A Penn State és a University of Alabama munkatársaiból álló kutatócsoport fél évtizednyi megfigyelés után úgy találta, ebben a korban már lényegtelen, hogy az ember gyorskajával tömi magát, erősen rájár a sütikre, az egészet nem kevés tejtermékkel vagy épp alkohollal öblíti le, vagy továbbra is figyel az egészséges táplálkozásra. Hogy miért?

Nos, a tudósok nem találtak összefüggést az étkezés milyensége és egyes betegségek (például szív- és érrendszeri megbetegedés, diabétesz, metabolikus szindróma) kialakulása vagy a halál között. S bár a magas vérnyomásra nagyobb esélye volt az embernek, ha nem tudott nemet mondani a tejtermékeknek és édességeknek, összességében kijelenthető volt, hogy az ember ebben a korban már ehet, amit csak szeretne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik