Mindannyian tudjuk, hogy egy szökőár mekkora és milyen pusztításra képes. Azonban a cunamik nem csupán az utóbbi néhány évben jelentek meg – a második világháború alatt is pontosan tisztában voltak a természet erejével, az amerikai hadsereg pedig megpróbálta tömegpusztító fegyverként használni.
Ráadásul nem csak elméletileg, a gyakorlati próbák Új-Zéland partjainál zajlottak. Így lehetséges az, hogy az akkori tervek egy új-zélandi filmes, Ray Warunak köszönhetően kerültek nyilvánosságra, aki a nemzeti archívum rég elfeledett zugaiban talált rá a Project Seal kódnevű kísérletre.
Az 1944-es tesztek során összesen 3700 bombát robbantottak fel a víz alatt, s a tudósok végül arra a következtetésre jutottak, hogy “2 millió kilogrammnyi robbanószerre van szükség nagyjából 5 mérföldes távolságban” egy part menti város letarolásához.
Ezzel egy tízméteres magasságú szökőárat lehetne létrehozni – összehasonlításképp a 2011-es, különösen pusztító japán cunami során a hullámok elérték a 40 méteres magasságot is.
