Tudomány

Ennyivel lettünk okosabbak 2012-ben

Idén a tudomány számos területén történt jelentős előrelépés - összeszedtünk néhány emlékezetes felfedezést.

Kapcsolódó cikkek

A tavalyi év utolsó napján arra a kérdésre kerestük a választ, hogy mit hoz a tudomány 2012-ben? Nos, túl vagyunk az esztendőn, s örömmel jelentjük, hogy akkori előrejelzésünk számos eleme valóban megvalósult.

Idén – végre valaháramegtalálták és hivatalosan is létezik a Higgs-bozon, az “isteni részecske”, amely a fizika jelen állása szerint egyebek mellett azért felel, hogy a dolgoknak legyen tömege.

Szintén szerepelt a listánkon a Curiosity marsjáró, amely ugyan egyelőre nem találta az élet egyetlen nyomát se a vörös bolygón, sikeresen landolt és – lekopogjuk – gond nélkül dolgozik az emberiség okosodásáért.

Legalább ilyen jó hír, hogy – reményeinknek megfelelően – sikeres a kanadai kutatók HIV-vakcinája, vagyis a kutatók folytathatják az emberi kísérleteket.

Nem szerepelt a listánkon, s így annál jobban örülhettünk annak, hogy a történelemkönyvek számára az idei év egyebek mellett azért is emlékezetes marad, mert idén szállt fel az első magánűrhajó, s kezdetét vette a magánűrhajózás korszaka. Mindeközben arról se feledkezzünk meg, hogy a NASA hipertérugrásra készül.

 

Kihagytunk volna valami kihagyhatatlant? Írjátok meg kommentben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik