Tudomány

A Proxima Centauri körül is hallanak minket

világűr (kozmosz)
világűr (kozmosz)

A csillagászok szerint bolygónk annyira hangos, hogy a hozzánk legközelebbi csillag környékén gond nélkül hallhatóak vagyunk – igaz, egyelőre csak a 2008-as híradások.

S bár legjobb tudomásunk szerint a 4,22 fényévre található Proxima Centauri csillag körül nem kering olyan égitest, amelyik képes lenne az élet fenntartására, ha mégis lenne valamilyen életforma, amely ebből a távolságból figyelne minket, gond nélkül venné a 4,22 évvel ezelőtt leadott tévé- és rádióadásokat.

Az Ausztráliai Nemzeti Egyetem (ANU) csillagászai a Nyugat-Ausztráliában található Murchison Widefield Array rádióteleszkóppal kivételesen nem az idegen élet jeleit próbálták megtalálni, hanem azt egyenesen a Holdra irányították, hogy lemérjék a saját visszhangunkat.

A kutatást vezető Ben McKinley elmondása szerint a Hold visszaveri az összes híradást, toplistás zenét, focieredményt, sajtótájékoztatót és szappanoperát is. Ráadásul elég hangosak vagyunk ahhoz, hogy még a Proxima Centaurin is jól „halljanak” minket.

A földönkívülieknek csak azt kell megoldaniuk, hogy a tévék és rádiók jeleit elkülönítsék egymástól, mivel ezek egyszerre, keveredve utaznak az űrben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik