Tudomány

Négycsillagos naprendszert találtak

Ughy Márton
Ughy Márton

2012. 10. 17. 16:00

Amatőr csillagászok fedezték fel a Kepler űrteleszkóp adatai közt azt a rendszert, amiben a két központi csillagot nemcsak egy bolygó, hanem két másik csillag is körülkeringi.

Korábban a témában:

Az időközben “profik” által is megerősített felfedezést a planethunters.org (szó szerint bolygóvadászok) című honlapnak köszönhetjük, amely a Yale Egyetem vezetésével lehetővé teszi “civilek” számára a csillagászat nagyágyúi által begyűjtött adatok vizsgálatát. A négycsillagos csillagrendszerben felfedezett bolygót éppen ezért PH1 (Planet Hunters 1) névre keresztelték.

Maga a bolygó valószínűleg egy gázóriás – a Földnél hatszor nagyobb égitest nagyjából akkora, mint a Neptunusz -, tömege nem haladja meg a Jupiter tömegének felét.

A két központi csillagot 137 nap alatt kerüli meg, azonban a rendszer érdekességét az adja, hogy két másik csillag is épp e középpont körül kering – igaz, ez utóbbiak némileg messzebb, körülbelül 1000 csillagászati egység távolságban. (Egy csillagászati egység nagyjából a Nap-Föld távolságnak felel meg.)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Puidoux, 2018. szeptember 25.
Saszla szőlőt szüretelnek a lavaux-i szőlőültetvényeken a nyugat-svájci Puidoux-ban 2018. szeptember 20-án. A Genfi-tó északi partja mentén 898 hektáron elterülő, lavaux-i teraszos művelésű szőlőskertek 2007-ben kerültek fel az UNESCO kulturális világörökségének jegyzékére. Az itt termő legismertebb szőlőfajta a saszla. A borvidéket a „három nap” régiójának is hívják, mivel a szőlőtermesztéshez szükséges napfény és meleg három helyről érkezik, az égből, a tó felszínéről és a teraszokat tartó kőfalakból. (MTI/EPA/Valentin Flauraud)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.