Tudomány

Felfedeztek egy gyémántbolygót

Amerikai és francia csillagászok felfedeztek egy bolygót, amelynek egy része gyémántból áll. A Földnél kétszer nagyobb égitest egy szabad szemmel látható csillag körül kering.

Az “55 Cancri e” jelű bolygó egy Naphoz hasonló csillag körül kering 40 fényévnyire a Rák csillagképben, és olyan gyorsan halad, hogy egyetlen év alig 18 óráig tart. Átmérője kétszer nagyobb a Földénél, de sokkal sűrűbb, tömege nyolcszor nagyobb. Elképzelhetetlenül forró, felszínén 1648 Celsius-fok uralkodik.

“Ennek a bolygónak a felszínét valószínűleg grafit és gyémánt alkotja, nem pedig víz és gránit” – közölte Nikku Maddhusudhan, a Yale Egyetem kutatója, akinek felfedezését az Astrophysical Journal Letters című csillagászati szaklap fogja közölni.

Az Olivier Mousis francia kutatóval, a toulouse-i asztrofizikai intézet szakemberével közösen írt tanulmány szerint a bolygó tömegének legalább egyharmadát gyémánt teszi ki.

Ilyen gyémántbolygókat észleltek már korábban is a világűrben, de ez az első, amely napszerű csillag körül kering, és amelyet ilyen alapossággal meg lehetett figyelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik