Tudomány

Ilyen lesz a jövő telefonja

mobiltelefon (mobiltelefon, laptop, )
mobiltelefon (mobiltelefon, laptop, )

Szeretné tudni, hogy milyen készülékkel telefonálunk 10 év múlva?

Az iPhone 5 lehet az utolsó telefon. Persze nem így, szó szerint, elvégre az okostelefonokra és azok funkcióira – aminek csak egy nagyon kis része a telefonálás – továbbra is szükség lesz. Inkább azok között az utolsó készülék, ami még nyomokban emlékeztet minket a „klasszikus” telefonokra.

Az elkövetkező néhány évben azért még a szakemberek szerint is marad a régi felállás, elvégre 2007 óta nem változtak jelentősen még az okostelefonok sem. Azt leszámítva, hogy nyilván gyorsabbak, szebbek, okosabbak és néhol nagyobbak (!) lettek, alapvetően a mód, ahogyan „kommunikálunk” velük ugyanaz: gombokat nyomogatunk még az érintőképernyőn is.

A New York Egyetem professzora, Clay Shirky a közelmúltban hosszan nyilatkozott arról, milyen lehet a jövő készüléke. Arról, hogy hogy fog kinézni, közelebbit persze még ő sem tudott mondani, arról azonban, hogy mit fog tudni… Nos, arról már voltak elképzelései.

A vezető piaci szereplők és a legmenőbb készülékek leváltása mellett arra is fel kell készülni, hogy búcsút intünk majd a „jó öreg” érintőképernyőnek, a gomboknak is.

Viszlát gombok!

A szakember szerint az elkövetkező néhány évben jelentősen megváltozik majd az, hogyan kommunikálhatunk a készülékekkel. Eddig csupán inkább sikertelen, mintsem sikeres próbálkozások – ezek közé sorolnánk az Apple-féle Sirit is – voltak arra, hogy a telefont hangvezérléssel is működtetni tudjuk. Ez a jövőben mindenképpen változik majd: ha mégsem a hangvezérlés fut majd be, még mindig ott van a 3D-s vezérlés, ami lehetővé tenné, hogy a különféle funkciókat és alkalmazásokat ne csak a képernyő engedte 2 dimenzióban működtessük.

Telefon a testünkben

A professzor nem tartja elképzelhetetlennek, hogy az elkövetkező 10 évben jelentősen változnak a készülékek méretei. Igaz, most a tendencia inkább az, hogy a telefonok kijelzői egyre nőnek, a jövőben ez akár meg is fordulhat. „Képzeljük el a jövő telefonját, mint egyetlen sejtet a tenyerünkben, hangvezérelt, tehát elég csak beszélni hozzá, miközben például bluetooth kapcsolattal kommunikál a fülünkben lévő fülhallgatóval.

Ennél egy fokkal közelebb vannak azok a készülékek, melyek hasonlatosak a táblagépekhez, míg hívás esetén egyszerűen összetekerjük őket és telefonálunk.

Többet, gyorsabban!

Ahhoz, hogy a növekvő elvárásoknak eleget tudjanak majd tenni, nagy változás kell, hogy történjen majd a készülékek akkumulátoraival is – így a szakember, aki biztos benne, hogy a hálózati sebességgel is kezdeni kell majd valamit. „A mostani mobil internetes hálózat néhány év múlva kevés lesz ahhoz, hogy kielégítse a felhasználók igényeit. Elvégre már most is arra panaszkodik a többség, hogy a rendszer lassú és aki csak teheti, inkább Wi-Fi hálózaton netezik.

A szakember rámutatott arra is, hogy a tudományban jelenleg két irányzat van: az egyik a digitális dolgokat szeretné kézzel foghatóvá tenni, míg a másik irányzat éppen ellenkezőleg. A kézzel fogható, valóságos dolgokat szeretné digitalizálni. Egy biztos, akárhogy is lesz, a testünk és az információk még szorosabban összefonódik majd, mint eddig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik