XVIII. századi jelmezekbe öltözött színészek jelenítették meg azt a legendás estélyt, amelyen a megrögzött szerencsejátékos John Montagu gróf két szelet pirítós között kért egy szelet marhahúst, hogy ne kelljen abbahagynia a játékot.
John Montague, Sandwich Earlje (forrás: Wikipedia)
A legenda szerint asztaltársai szintén “ugyanazt kérték, mint Sandwich”, így maradt fenn az étel az utókor számára.
A törökös ízlésű öltözködés iránti hajlamáról is ismert gróf tiszteletére szendvicsversenyt és koncerteket is szerveztek. A rendezvényen megkóstolhatták Sandwich francia testvérvárosának, Honfleurnek is a bagett-szendvicseit.
Sandwich jelenlegi grófja őse tiszteletére óriási szendvicsebédet szervezett.
A történészek továbbra is kételkedve fogadják a szendvics eredetéről szóló legendát, az étel ugyanis a XVIII. századnál régebbi keletű, ez azonban nem akadályozza meg a várost abban, hogy helyi hősét ünnepelje.
A Wikipédia szerint az első szendvics megalkotását a zsidó bölcsnek, Hillélnek, a nagy öregnek tulajdonítják, aki állítólag bárányhússal és fűszernövényekkel töltött maceszt készített a zsidó húsvét idején. A középkorban vastag kenyérszeletek szolgáltak tányérként. Az étkezés végén az étellel átitatott kenyérszeleteket a kutyák vagy a koldusok kapták.
A szendvics szó angol megfelelője, a sandwich a XVIII. században jelent meg először írásban, Edward Gibbon történész és parlamenti képviselő naplójában. Az angol John Montaguról, Sandwich negyedik grófjáról nevezték el. A gróf, bár a szendvics feltalálásához semmi köze nem volt, állítólag igen kedvelte ezt az ételt. Az egyik feltételezés szerint azért, mert így nem kellett félbehagynia egy kártyapartit sem, mert a keze nem lett zsíros az ételtől. A másik teória szerint az íróasztalánál töltött hosszú órákat nem szerette volna megszakítani.
