Persze galaxisunk esetén nem is annyira az útvonal, mint amennyire az elszakadáshoz szükséges tempó az érdekes. A szökési sebességnek ugyanis meg kell haladnia az óránkénti 3,22 millió kilométert, vagyis a másodpercenkénti 894 kilométert – ez gyors, méghozzá nagyon gyors, hiszen a fény sebessége közelítőleg 300 ezer kilométer másodpercenként.
A Tennessee állambeli Vanderbilt Egyetem asztronómusai – Kelly Holley-Bockelmann és Lauren Palladino – által azonosított csillagcsoport két jellemzője utal arra, hogy a Tejútrendszer számkivetettjeiről van szó: egyrészről a mi galaxisunk és a szomszédos Androméda-galaxis közötti intergalaktikus térben találhatóak, másrészről színük alapján arra lehet következtetni, hogy a galaktikus központból származnak. A csillagászok magyarázata szerint a piros szín a csillagok “fémességének” tudható be, vagyis hogy az általában elvárható hidrogén és hélium mellett más kémiai elemek is jelen vannak, ami elsősorban a galaxisunk magjában található csillagokra jellemző.
Annak ellenére, hogy sebességük hihetetlenül nagy, az eddig megtett 50 ezer fényév nagyjából 10 millió éves utazást jelenthet. Persze a hosszú útnál sokkal érdekesebb maga az indulás, hiszen nem kevés energia kell ahhoz, hogy több száz csillag ilyen tempóra tegyen szert.
A tudósok két elméletet tartanak elképzelhetőnek: egy-egy csillag esetén eredetileg vagy bináris csillagrendszerről lehetett szó, melynek egyik tagját elnyelte egy fekete lyuk, míg a másik szökésnek indult; vagy akkor sikerült ilyen lendületet venni, mikor a közelében egy szupermasszív fekete lyuk egy kisebb fekete lyukat nyelt le.
Bárhogy is legyen, a felfedezés kiemelkedően fontos, hiszen eddig mindössze 16 “szökésben lévő” csillagot ismertünk, melyek mindegyike még a Tejútrendszeren belül tartózkodik.
