Tudomány

Gyógyszerrel kezelnék az alkoholizmust

Engedélyezték a francia hatóságok, hogy az eredetileg ideggörcsök ellen kifejlesztett szert egyedi elbírálás alapján az alkoholizmus kezelésére használhassák.

A francia gyógyszerügyi hatóság szerint a Baclofen elnevezésű szerről nem bizonyosodott be egyértelműen, hogy hatékonyan kezeli az alkoholizmust, de “klinikai előnyöket mutatott egyes pácienseknél“. Ajánlásában a hatóság felhívja az orvosok figyelmét arra, hogy egyedi elbírálás alapján döntsenek a gyógyszer alkalmazásáról.

A szer immáron fél évszázados történettel rendelkezik – eredetileg az epilepszia kezelésére tervezték, majd görcshajlam ellen engedélyeztették, később rájöttek, hogy enyhíti az alkoholmegvonásos tüneteket. 2008-ban Olivier Ameisen kardiológus tollából jelent meg Az utolsó ital (Le Dernier Verre) című könyv, amely felkeltette az érdeklődést a szer iránt – a szerző saját magát kezelte nagy dózisú Baclofennel, amikor le akart szokni.

A gyógyszerügyi hatóság mostani döntésének alapját az a múlt hónapban befejeződött teszt adta, amelybe 132 súlyos alkoholistát vontak be, akik egy éven át szedték a szert nagy adagban. Az önkéntesek nyolcvan százaléka vagy absztinens lett, vagy legfeljebb közepes mennyiségben folytatta az italozást. Összehasonlításként: az alkoholizmus kezelésére gyakran használt naltrexon és acamprosate hatóanyagok sikeraránya 20-25 százalék.

A gyógyszer alkalmazása mellett azonban olyan mellékhatások jelentkeztek, mint a fáradtság, álmosság vagy éppen álmatlanság, szédülés és emésztési panaszok.

Philippe Jaury kutatásvezető, a Paris-Descartes Egyetem munkatársa elárulta, hogy az előzetes eredmények megnyitották az utat az egy évig tartó klinikai próbák előtt, amelyeket várhatóan májusban kezdenek meg. Ezekbe összesen 320 alkoholistát vonnak be, az egyik csoport tagjait Baclofennel fogják kezelni, a másik csoport pedig placebót kap. Kettős vaktesztről van szó, tehát sem a páciens, sem a kezelő orvosuk nem tudhatja, hogy ki melyik csoportba tartozik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik