Tudomány

Van, akit lassít a kávé

Bár a legtöbben az első kávé betöltéséig képtelenek vagyunk működni, a tudósok szerint nem mindenkit gyorsít fel a folyékony ébresztő.

Minden tiszteletünk azoké, akik kivételes akaraterejüknek köszönhetően képesek koffein nélkül talpon maradni, a lakosság jelentős része azonban kávéval indítja (pláne a hétfő) reggelt – akkor is, ha az egész csak placebo.

A rendszeres koffein-újratöltés korunk és munkakultúránk része, azonban a University of British Columbia kutatói szerint nem szabadna reflexből fogyasztanunk.

Vizsgálataik ugyanis arra mutattak rá, hogy bár a koffein (és olyan stimulánsok, mint az amfetamin) valóban segítenek a nagy átlagnak felpörögni és teljesíteni, addig vannak kivételek is. Jay Hosking, a kutatók egyike a Medical Express című lapnak adott nyilatkozata szerint “néhány stimuláns épp ellenkező hatással lehet olyan emberekre, akik természetükből kifolyólag szeretik a nehezebb feladatokat, melyek nagyobb jutalommal járnak“.

A feladat tehát az, hogy mindenki tegye le egy pillanatra a kávés bögrét és nézzen mélyen magába: hajlandó örömmel és hosszan dolgozni nagyon nehéz feladatokon, vagy jobban szereti a kisebb és (szinte) azonnali megtérüléssel és visszajelzéssel járó problémákat. Utóbbi esetben nem lesz gond a kávéval.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik