Tudomány

Befagyott a pokol? Jég lehet a forró Merkúron

A NASA Messenger űrszondája által készített felvételek alapján a csillagászok arra gyanakodnak, hogy vízjég lehet a Merkúr sarkvidékein.

A Messenger a második űrszonda, amely a Naprendszer legkisebb és legbelsőbb bolygójáról, a Merkúrról készít felvételeket. Az első az ugyancsak amerikai Mariner-10 volt, amely 1974-1975-ben háromszor közelítette meg a bolygót, de felszínének csupán 45 százalékát tudta megfigyelni.

További adatokat nyertek a 2004 augusztusában indított Messengernek köszönhetően, amely néhányszor elrepült a Merkúr mellett, míg 2011. március 18-án a bolygó körüli pályára állt. Az űrszonda 12 óránként kerüli meg a bolygót 200 kilométeres minimális magasságban, s hét kis műszerével lefényképezi a bolygó egész felületét, tanulmányozza a mágneses teret, a légkört és a planéta szerkezetét.

A Naphoz való közelség okán a Merkúr felszínén a hőmérséklet eléri a 400 Celsius-fokot, ugyanakkor a pólusokon lévő kráterek némelyike állandó árnyékban van, “fagycsapdaként” működve.


A Merkúr északi sarka – a sárga foltok a radarfényes területeket jelzik.
(Forrás: a Messenger hivatalos honlapja)

Először az 1990-es években, földi telepítésű rádióteleszkópokkal észlelték, hogy a Merkúr sarkvidékei visszaverik a radarhullámokat, ami a jég jelenlétére utal. A Messenger űrszonda most kimutatta, hogy ezek az úgynevezett radarfényes területek az árnyékban lévő kráterekkel esnek egybe.

Szilárd bizonyítékokról azonban még nem lehet beszélni – sok kráter esetében a jég megmaradásához arra lenne szükség, hogy egy 10-20 centiméteres szigetelő üledékréteg borítsa.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik