Tudomány

LSD-vel a függőség ellen

Norvég kutatók szerint a világ talán legismertebb hallucinogén kábítószere segíthet a függőségek leküzdésében.

Amikor a kemény drogok és a függőség egy mondatban szerepelnek, az ember nem várna pozitív kicsengést, pedig a trondheimi Norvég Tudományos és Műszaki Egyetem munkatársainak tanulmánya épp erre mutat rá.

A kutatók még az 1960-as és 70-es évek során gyűjtött adatokat elemezték a drog alkoholfüggőségre gyakorolt hatásával kapcsolatban – az eredmények pedig egybecsengenek az 1950-es évek pszichológusainak feltételezésével. Míg a placebóval “kezelteknek” csupán 38, addig az LSD-s pácienseknek az 59 százaléka tudott a túlzott alkoholfogyasztásából csökkenteni.

Az elmúlt évtizedben egyébként számos kísérletben próbáltak – a cigarettától a kemény drogokig terjedő – függőséget egyéb hallucinogén anyagokkal kezelni. Ezek némi sikerről tanúskodtak, bár a kutatók nem tudják pontosan megmondani, hogy a pszichedelikus anyagok miért segítik a függőség megtörését.

Robin Carhart-Harris, az Imperial Collage London munkatársa Nature-nek tett nyilatkozata szerint arról lehet szó, hogy a pszichedelikus anyagok ideiglenesen felrázzák az agyat – a vizuálisabbak kedvéért úgy, mint egy hógömböt -, amivel gyengítik a megerősített agyi kapcsolatokat és folyamatokat.

S bár a magunk részéről az előbbiek alapján nem állítanánk, hogy az LSD (vagy bármelyik hallucinogén anyag) a leghatékonyabb módja a leszokásnak, a legszórakoztatóbbnak tűnik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik