Tudomány

Gyógyítható a rasszizmus?

Az Oxfordi Egyetem kutatói szerint az egyik vérnyomáscsökkentő a rasszizmust is csökkenti.

Az oxfordi tanulmányban 36 fehér férfi vett részt – az alanyok fele 40mg propranolol nevű béta blokkolót kapott, míg a csoport másik fele placebót. Két órával később egy olyan tesztet kellett kitöltsenek, melynek során a “boldog”, “gonosz” és egyéb kifejezéseket fehér és színes bőrű arcokhoz kellett társítsák.

A tudósok szerint statisztikailag is releváns különbség mutatkozott a két csoport eredményei között, ezért azt feltételezik, hogy a propranolol hatással lehet a negatív faji előítéletekre – igaz, csak a velünk született, vegetatív idegrendszerünk által kiváltott változatra, a belénk neveltre valószínűleg nem.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a kutatást egy viszonylag kis mintán végezték el, így az egyelőre inkább érdekesnek mondható, az eredmények pontosságát további kutatásoknak kell megerősíteni vagy megcáfolni.

Amennyiben a propranolol (és egyéb gyógyszerek) tudatalattit befolyásoló mellékhatása igaznak bizonyul, kétségkívül tucatnyi erkölcsi problémával nézünk majd szembe. A mérleg egyik oldalán a negatív előítéletek, a másikon a szabad akarat gyógyszeres manipulálása lehet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik