Tudomány

Reggel és este esélyes a hirtelen szívhalál

A biológiai óra működésének felborulása okozhatja a hirtelen szívhalált okozó végzetes szívritmuszavart.

Amerikai, svájci és francia kutatók nemrég megjelent tanulmánya szerint a hirtelen, váratlan szívhalál hátterében a szívizomzat kálium-ioncsatornaműködésének hullámzása a legfontosabb tényező.

Az izomrostok ritmusos összehúzódásához a különböző ionok arányának változása szükséges, és ehhez az egyes ionok áramlása pontos szabályok szerint történik.

Mukesh Jain és Xander Wehrens professzor fedezte fel, hogy a biológiai óra zavartalan működése igen lényeges az ioncsatornák időzítése miatt is. A test biológiai órájának pontos ketyegéséhez a Klfl15 elnevezésű tényező szükséges, amely azt a fehérjét szabályozza, amely a szívizomsejtekbe a kálium beáramlását befolyásolja. Ennek a fehérjének a szintje a szervezetben hullámzik, és ez reggel, illetve este megváltoztatja a káliumion beáramlását a szívizomsejtekbe.

Ha a sejtekbe történő káliumbeáramlás bármelyik irányba megváltozik, az életet veszélyeztető ritmuszavarok jelennek meg. Ezt ugyan egyelőre csak az egereken bizonyították, de nagy vizsgálatok indultak el annak tisztázására, hogy az emberi szívben, a hirtelen szívhalál hátterében milyen szerepe lehet a kálium-ioncsatorna reggeli és esti aktivitásváltozásának, a biológiai óra napszakos időeltolódásának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik