Tudomány

Megint eltűnt Atlantisz

A Google Earth Óceán funkciójának vasárnapi frissítése óta, nem látható a sokak által Atlantisznak vélt képződmény.

A furcsa vésetekkel teli, több mint 160 kilométer széles terület Afrika nyugati partja mellet volt látható, szakértők szerint egy adathiba folytán.

˝Atlantisz ismét a legendákba veszett.” Kommentálta a Google, a funkció harmadik évfordulóján megjelent frissítést, mely eltűntette a sokak fantáziáját megmozgató vonalakat.

A Google és a Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatallal (NOAA) már több éve dolgozik együtt a tengerek és óceánok feltérképezésén. Előbbi feladatot szonárokkal ellátott NOAA hajók flottája végzi, fel lehajózva a vizeken. A szonárok által kibocsájtott hangimpulzusok az óceáni kéreglemezekről visszaverődve egy aktív szonárba érkeznek, majd a kibocsájtás és visszatérés közötti időkülönbségből kiszámítják a megtett távolságot. Ezekből az adatokból már képesek nagypontosságú domborzati modelleket készíteni. Szakértők szerint egy hiba folytán 1százaléknyi eltérés keletkezett az érintett területeken begyűjtött adatokban. Ez nem tűnik soknak azonban éppen elég volt ahhoz, hogy kirajzolódjon a hajó útvonala. Az elmúlt három évben, a Kaliforniai Egyetem diákjai és a NOAA szakértői azonosították és kijavították a hasonló hibákat, így a térképeken már nem láthatóak a rendezett utcákra hasonlító vájatok.

A programhoz hamarosan újabb frissítés érkezik, ami az ígéretek szerint kétszer pontosabbá varázsolja majd a tengerfenékről készült térképeket.


A varázslatos Atlantisz – forrás: Google Earth

Ajánlott videó

Olvasói sztorik