Tudomány

Vulkáni eredetű lehet a középkori jégkorszak

Ughy Márton

2012. 02. 01. 08:30

Egy nemzetközi kutatócsoport szerint masszív vulkánkitörések okozták a kis jégkorszakot, a lehűlést pedig a növekvő sarki jégtakaró tartósította.

Korábban a témában:

A kis jégkorszak pontos datálása viták tárgyát képezi: míg számos tanulmány a globális lehűlést az 1500-as évekre teszi, mások szerint a sarkvidéken és a szubarktikus területeken már évszázadokkal korábban csökkent az átlaghőmérséklet.

Globálisan az átlaghőmérséklet alig 1 Celsius fokkal csökkent, ám Európa némely vidékén a lehűlés jelentősebb volt, különösen télen – például a londoni Temze telente olyan vastag jégtakarót “növesztett”, ami lehetővé téve a gyalogos átkelést a folyón.

Az időpont mellett mindeddig a lehűlés okai is tisztázatlanok voltak.

Gifford H. Miller, a boulderi Colorado Egyetem professzorának irányításával egy nemzetközi kutatócsoport fosszílizálódott növényi maradványokat, valamint a gleccserek által szállított üledékeket vizsgált Izlandon és Kanada észak-keleti részein. Amikor a lehűlés következtében a jégtakaró terjedni kezdett, maga alá gyűrte, majd foglyul ejtette a növényeket – fosszílizálódott maradványaik radiokarbonos kormeghatározása elárulhatja, hogy mikor játszódtak ezek az események. Ily módon koronként megismerhető e “jégsapkák” mérete, s következtetni lehet a hőmérsékletre is.

Izlandon a kutatók azt kutatták, hogy a gleccserek különböző időszakokban mennyi üledéket szállítottak, amiből következtetni lehet a jégréteg vastagságára. Az ily módon összegyűjtött adatokból a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a lehűlés hirtelen köszöntött be valamikor 1250 és 1300 között, majd további hőmérsékletcsökkenés következett be 1430 és 1455 között.

Az első lehűlést négy hatalmas trópusi vulkán kitörése okozta, ezek közül az első 1256-ban tört ki. A későbbi szakaszt az 1452-ben bekövetkezett vanuatu-i vulkánkitörés válthatta ki. A tűzhányók hatalmas mennyiségű kénrészecskéket lövelltek a légkör felső rétegeibe, ezek az aeroszolok visszaverték a napfényt, lehűlést okozva, ám hatásuk csupán néhány évig tartott.

Amikor a kutatók az adatokat számítógépes klímamodellbe építették be, kiderítették, hogy ez a rövid, ám intenzív lehűlés elegendő volt, hogy megnövelje a gleccserek kiterjedését. A növekvő jégtakaró pedig több napenergiát vert vissza, s gyengítette a Golf-áramot az Atlanti-óceánban, ami szintén visszahatott az éghajlatra.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2016. március 2.
Palich Etelka, a Miniszterelnökség területi közigazgatás irányításáért felelős helyettes államtitkára beszédet mond a fogyatékossággal élő felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjprogramja őszi szemeszterének záró-, illetve tavaszi szemeszterének nyitórendezvényén és oklevélátadóján a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal Csekonics-termében 2016. március 2-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.