Tudomány

Gond nélkül indult egy űrhajó az éjjel

Útnak indították a Nemzetközi Űrállomásra a Progressz M-14M jelzésű teherűrhajót a kazahsztáni Bajkonurból.

A személyzet nélkül, automata üzemmódban repülő űreszköz az indítás után 9 perccel a Föld felszínétől nagyjából 200 kilométeres magasságban levált a Szojuz-U hordozórakétáról és sikeresen pályára állt. A teherűrhajó több mint 2,6 tonna rakományát szállít, és a tervek szerint szombaton köt ki a Földtől 350 kilométer távolságban keringő űrbázison.

A Progressz rakterében egyebek között vizet, élelmiszert, orvosi eszközöket, fehérneműt, piperecikkeket, valamint tudományos kísérletekhez szükséges felszereléseket szállít a jelenleg az ISS-en dolgozó hat űrhajósnak. Az űrállomáson jelenleg három orosz (Anton Skanlerov, Anatolij Ivanyisin és Oleg Kononyenko), valamint két amerikai (Daniel Burbank, Donald Pettit) és egy holland (André Kuipers) űrhajós teljesít szolgálatot.

Az orosz űripar fekete évet zárt tavaly, miután öt indítás fulladt kudarcba. Tavaly augusztus 24-én egy Progressz lezuhant, mert a start után 325 másodperccel meghibásodott a hordozórakétája. Ennek következtében három hónapig nem tudtak újabb űrhajót indítani a Nemzetközi Űrállomásra. A Progresszekkel egyébként több mint 30 éve nem volt probléma.


Személyzet nélküli Progressz teherűrhajó Szojuz hordozórakétán
(Fotó: AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik