Tudomány

A világpusztító vírus kutatását két hónapra felfüggesztették

A madárinfluenza-vírus mutáns változatait tanulmányozó kutatók megértik a munkájukat övező aggodalmakat.

A kutatási szünet lehetőséget ad a globális egészségügyi hatóságoknak és a kormányoknak, hogy mérlegeljék a kutatástól várható előnyöket és megegyezzenek abban, hogy miként lehet a kockázatot a minimálisra csökkenteni.

A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy a madárinfluenza-vírus genetikai módosításával létrehozott mutáns vírus emberről emberre is képes terjedni, ezért egyesek attól tartanak, hogy a vírus laboratóriumokból való véletlenszerű kiszabadulása pusztító járványhoz, illetve genetikai leírásának tudományos lapokban történő közzététele bioterrorizmushoz vezethet – éppen ezért ha le nem is állítanák, többen a kutatások cenzúrázását javasolják.

A tudósok azonban védelmükbe vették a közegészségügyi szempontból alapvetően fontos tanulmányokat, amelyekre szerintük azért van szükség, hogy figyelemmel lehessen kísérni, mikor mutálódik veszélyes irányba a H5N1-influenzavírus.

A madárinfluenza vírusa először 1997-ben fertőzött meg dokumentáltan embert, azóta nagyjából hatszáz eset vált ismertté. A H5N1-vírus különlegesen romboló hatású az emberekben, mert széles körű szervkárosodást okoz, a fertőzöttek 60 százaléka – eddig nagyjából 350 ember – halt meg. A madárinfluenza-vírus eddig ismert törzsei embert nagyon ritkán, csak a szárnyasokkal való együttélés során fertőztek meg, emberről emberre pedig ezek a “vad” törzsek nem terjedtek.

Az influenzavírusok gyakori mutációja miatt azonban akár a természetben is kialakulhat olyan törzs, amely könnyen terjed emberek között is. A kutatócsoportok arra kerestek választ, hogy milyen genetikai változtatásokkal történhet ez meg. A vadászgörénnyel, mint emlős influenzamodellel végzett kísérletek azt a meglepő eredményt hozták, hogy a génmérnökséggel létrehozott új vírus könnyedén terjedt az állatok között, a vad H5N1-vírusnál pedig jóval fertőzőbb lett.

Ajánlott videó

Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján az is elhangzott, hogy sem az iskolákban, sem az óvodákban nem lesz gyermekfelügyelet, amíg be kell zárniuk. Müller Cecília drasztikus emelkedésről és rémisztő adatokról beszélt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.