A trónt 1712-ben (2 éves korában) megöröklő Lajost kortársai alapvetően éles elméjű és méltóságteljes uralkodónak tartották – gyermek- és fiatalkorától kezdve egészen 1774-es, himlő okozta haláláig. Diplomáciai (és katonai) döntései következtében az európai hatalmak megbecsült és jelentős politikai befolyással rendelkező tagja volt.
XV. Lajos – Maurice Quentin de La Tour festménye
Forrás: Wikipédia
Lajos próbálta tartani magát dédapja útmutatásához: „Hallgasd meg néped, keresd Tanácsod bölcsességét, de dönts magad.” Valószínűleg ennek köszönhető az is, hogy alapvetően alattvalói sem panaszkodtak – még a gyönyörű és intelligens, de végső soron mégsem nemesi származású szeretőjét, Madame Pompadourt is elfogadták.
XIV. Lajos tanácsának utolsó részével voltak leginkább gondjai, ugyanis akármilyen művelt és tájékozott is volt a közügyekkel kapcsolatban, nehezére esett határozott döntést hoznia. Nem csoda tehát, hogy mikor mégis hozzálátott a reformokhoz, a nemesség megpróbálta aláásni törekvéseit.
A közhangulatot a király ellen hangolták politikai hozzá nem értésére és az udvar extravagáns költekezéseire hivatkozva – igaz, a történészek időközben bizonyították, hogy Lajos csupán határozatlan volt, míg költései nem haladták meg bármely más francia király kiadásait, sőt, egyenesen alulmúlták egyes kortárs udvartartásokét.
Mindezek ellenére a „köz” háborgott és itt jött be a képbe a nemesekből álló párizsi Parlementnél cselédként dolgozó Robert-François Damiens, aki valószínűleg nem volt teljesen beszámítható – erre utal az is, hogy korábbi munkáiból sorozatosan elbocsátották és kiérdemelte a Robert le Diable (Robert, az ördög) gúnynevet.
Robert-François Damiens – Ange-Jacques Gabriel rajza
Forrás: Wikipédia
Damiens végső soron úgy döntött, hogy a maga módján „győzi meg” a királyt arról, hogy változtatnia kell. Célja elérése érdekében 1757. január 5-én a Versailles-i Palotába indult – ahogy számos más, a királyt kérelmeikkel felkereső ember – és este hatkor letámadta a XV. Lajost, amint az hintója felé tartott.
A 8,1 centis pengéből „mindössze” egyetlen centiméter hatolt be a negyedik és az ötödik borda közé – a történészek egyelőre nem jutottak végső egyetértésre azzal kapcsolatban, hogy Damiens valóban csak „hatni” szeretett volna az uralkodóra, vagy annak vastag ruházata mentette meg királyi életét.
Bárhogy is legyen, Damiens végső soron elérte a célját, mivel Lajos a merénylet utáni hetekben mély depresszióba esett – meggyőződésévé vált, hogy rossz úton haladt, ezért minden reformmal felhagyott.
Robert-François Damiens ezzel szemben nyugodtan fogadta sorsát: a gyilkossági kísérlet után nem próbált menekülni. A király alapvetően megbocsátó volt, azonban a párizsi Parlement elítélte királygyilkosságért, aminek büntetése halál volt, konkrétan lovak általi felnégyelés. Damiens volt az utolsó, akit Franciaországban így végeztek ki.
Robert-François Damiens bírái előtt
Forrás: Wikipédia
A látványosságnak számító eseményre 1757. március 28-án került sor és az arisztokrácia hölgy tagjai egy-egy jobb helyért 100 livres (mai áron körül-belül 200 ezer forintos) árat fizettek. Mikor kivégzése előtti egész napos kínzására elővezették börtöncellájából, Robert-François Damiens állítólag annyit mondott: „Nehéz nap lesz.”
