Tudomány

Paradicsommal a rák ellen

A piros zöldség rákmegelőző hatással bír és a rossz, LDL-koleszterin megtapadását is megakadályozza

Azt már eddig is tudtuk, hogy minden nap egy alma a vastagbélrákot is távolabb tartja, sőt, a rákos megbetegedések kivédésére az angoloknál egy szuperbrokkoli is megjelent, ami még a szívbetegségek ellen is jó. Most a paradicsomról derült ki, hogy az étkezés kihagyhatatlan elemévé kell tenni.

A piros színű gyümölcsökben és zöldségekben ugyanis erőteljes antioxidáns hatású likopin található – ez felelős az előbb leírt jótékony hatásokért is. Amerikai kutatók azt vizsgálták, hogy a sugárkezelés szövődményeit is csökkenteni lehet-e paradicsomlé adagolásával, mivel a besugárzás mellékhatásai elsősorban gyulladásos folyamatok, amelyeken az antioxidánsok segíthetnek.

A munkacsoport 17, prosztatarák miatt sugárkezelést igénylő beteget vont be a vizsgálatba. Öt beteg a szokásos kezelést kapta, 12 pedig egy-négy deciliter közötti mennyiségben ivott öt-nyolc héten keresztül naponta paradicsomlevet – a sugárkezelés következtében megjelenő, gyulladásos folyamatra jellemző laboratóriumi változások jelentősen csökkentek.

A kutatók hangsúlyozták, hogy a kis esetszám miatt ez a kiegészítő kezelés további vizsgálatokat igényel, de a kedvező adat újabb bizonyítéka annak, hogy nemcsak finom, hanem egészségügyileg is hasznos paradicsomot enni vagy éppen inni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik