Tudomány

Újév a világ körül

Január 1. – A világszerte használt Gergely-naptárban ismét eggyel több lett az évek száma – de ez nem mindenhol és nem mindig volt így.

Például a kínai újév nem a XIII. Gergely pápa által 1582. február 24-én bevezetett naptárhoz, hanem egy szolunáris naptárhoz igazodik – ez mind a Hold, mind a Nap mozgását figyelembe veszi. Ennek megfelelően a kínai újév – amit egyébként nemcsak Kínában ünnepelnek – pontos időpontja (a Gergely-naptárban) mindig változik, de január 20. és február 20. közé tehető – 2011-ben február 3-án léptünk a nyúl, míg 2012-ben január 23-án lépünk át a sárkány évébe.

A hindu naptár is a Hold és a Nap égi mozgásához igazodik, azonban az újévet nem egy „unalmas” dátumhoz, hanem egy égi jelenséghez köti: április 14. környékén a Nap a Kosba lép, az esztendő pedig az idősebbek tiszteletével és jó kívánságok cseréjével kezdődik.

Az iszlám naptár 12 holdhónapból áll, amitől egy év 354 vagy 355 napos, vagyis a Gergely-naptárhoz képest folyamatosan „visszafele” csúszik az újév napja: a jelenlegi esztendő 2011. november 26. estéjétől 2012. november 14. estéjéig tart. Mindenki döntse el, hogy túl korán, vagy nagyon későn ünneplik az újévet.

Ezek alapján az ember azt hihetné, hogy január elsejét a Gergely-naptár miatt ünnepeljük az év első napjaként – logikusnak tűnik, pedig a legtöbb ország előbb döntött január 1-je mellett, minthogy átvette volt a ma is használt rendszert.

Angliában például január 1-én váltottak évet, azonban a XII. századtól 1752-ig március 25-én adtak hozzá egyet az évszámhoz – ez ugye Szűz Mária szeplőtlen fogantatásának napja.

A Pápai Kancellária 1622-ben döntött január elseje mellett, de a Német-római Birodalom már 1544-ben, a spanyolok és portugálok 1566-ban, Poroszország és Svédország 1559-ben, Franciaország 1564-ben, a skótok pedig 1600-ban jelölték ki ezt a napot az esztendő elsőjének.

A kulturális különbségek ellenére és a Gergely-naptár dominanciájának köszönhetően mégis az Újév az egyetlen olyan ünnepség, amit gyakorlatilag az egész bolygón ismernek és ha nem is ünnepelnek, minimum megemlékeznek róla.

Akinek pedig nem volt elég az ünneplésből, ne essen kétségbe, hiszen az ortodox keresztény naptár szerint egy hét múlva (január 7-én) lesz karácsony és két hét múlva (január 14-én) Újév, vagyis lesz miről megemlékezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik