Tudomány

Titokzatos bólogató kór terjed Ugandában

Azok a kisgyermekek és serdülők, akik elkapják ezt a különös betegséget bólogatni kezdenek evés közben.

A betegség mintegy 18 millió embert érint többségében Afrikában. A tünetek alapján egy szokatlan epilepszia, melynek kialakulásáért egy fonalféreg az Onchocerca volvulus tehető felelőssé.

A bólogató betegséget 1980-ban diagnosztizálták először. Többnyire 5 és 15 év közöttieket támad meg.

A szellemi visszamaradottsággal járó bólogató szindróma jelenleg Kitgum, Pader és Gulu kerületeire koncentrálódik Ugandában. Csak a Pader kerületben 66 gyermek és tinédzser halt meg. A fertőzés már a Dél-Szudánnal határos Yumbe kerületben is megjelent.

Mindössze ezer halálesetet diagnosztizáltak augusztus és december közepéig, ami azt jelenti, hogy a bólogató szindrómát nem szabad elbagatellizálni.

“Bár tudjuk, hoy az Onchocerca volculus felelős valamilyen módon a bólogató szindrómáért, de rejtélyes, hogy a féreg inkább azokon a területeken gyakori, ahol egyelőre nem fordult elő megbetegedés” – állítja Scott Dowell az amerikai gyermekkori fertőző betegségek szakértője.

A bólogató szindrómára egyelőre gyógymód nincs. Az ugandai egészségügyi minisztérium antikonvulzív – nátrium-valproát – kezeléseket alkalmaz a betegek tüneteinek enyhítésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik