Tudomány

Feleslegesek a csimpánzkísérletek

Az USA-ban szükségtelen a csimpánzokon kísérleteket folytatni - állítja egy független orvos szakértő csoport.

Míg az Európai Unió 2010-ben hivatalosan is betiltotta a majmokkal való laboratóriumi kísérleteket, az Egyesült Államokban továbbra is folytatnak ilyeneket az AIDS, a hepatitisz C, a malária, a légzőszervi megbetegedést okozó vírusok és neurológiai problémák kezelése területén.

Az igencsak vitatott kísérletek ritkák: az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézetek (NIH) által 2011-ben finanszírozott 94 ezer program keretében csak 53 kísérletet végeztek csimpánzokon.

A nagy botrányt kiváltó eset után, amikor 14 “nyugdíjas” csimpánzt adtak át egy texasi kutatólaboratóriumnak, a NIH megvárta a Nemzeti Orvostudományi Intézet szakértőinek jelentését a csimpánzok felhasználásának hasznosságáról.

“Ha a múltban a csimpánzok nagyon hasznosak voltak is a kutatásban, ma már a kutatások legtöbbjében nem szükséges a felhasználásuk” -– áll az intézet jelentésében.

A szakértők mindazonáltal javasolják csimpánzok felhasználását olyan esetekben, ahol etikai okokból tilos embereken kísérletezni, de a lehető kevésbé komoly beavatkozást és szenvedések maximális csökkentését javasolják.

A szakértők szerint a csimpánzok továbbra is elengedhetetlenül szükségesek a hepatitisz C-ről, a monoklonális antitestekről, az emberek és majmok genomja közötti különbségekről végzett vizsgálatoknál, illetve e két emlősfajjal kapcsolatos összehasonlító kutatásokban.

Tavaly májusban összesen 937 csimpánz állt a kutatók rendelkezésére az Egyesült Államokban: 436 az állam által finanszírozott, a többi pedig magántulajdonban lévő laboratóriumokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik