Tudomány

Állatkísérletek helyett

A kozmetikai termékek 2009 óta állatokon nem próbálhatók ki, ezért ki kellett találni valami más ötletet a cégeknek, így jutott eszükbe a sejtkultúra.

Egy kozmetikai vagy gyógyszerkészítményre adott allergiás bőrreakció kiütésekhez, viszketéshez, vagy akár ekcémához vezethet. 2009-től azonban az európai országokban a kozmetikai termékek és alkotórészeik nem vizsgálhatók állatkísérletekben, így a biztonsági tesztek más hatékony módját kellett kidolgozni.

A svédországi Lundi Egyetem kutatói egy leukémia sejtvonalon tesztelték, hogy milyen választ adnak a sejtek ismert kémiai anyagokra.

A kísérlet eredményei alapján egy 200 génből álló “biomarker jelcsomagot” állítottak össze, amely szerintük pontosan megkülönbözteti az érzékenyítő – allergiára hajlamosító – vegyületeket a nem érzékenyítő anyagoktól. A jelcsomag vizsgálatával még azt is előre tudták jelezni, hogy egy adott, érzékenyítő vegyület mennyire erős választ vált ki.

A BMC Genomics című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerzői úgy vélik, az emberi eredetű laboratóriumi sejttenyészet gyors és megbízható helyettesítője lehet az állatkísérleteknek az új vegyületek biztonságosságának kipróbálásában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik